Blog
Vitorlázás
Néhány igen fontos és lényeges szerkezeti eleme a vitorlás hajóknak
Minden vitorlás testen – függetlenül attól, hogy az adott hajó melyik típusba sorolható – megtalálunk néhány alapvető, és lényeges szerkezeti elemet.
Egyik ilyen például az árboctalp. Ez a hajó gerincvonalának megerősített része, melynek rendkívül erős, nagy nyomást kell elszenvednie, mindeközben pedig biztosítania kell az árboc előre és hátrafelé történő mozgását, mozgathatóságát. Ez akkor lesz nagyon lényeges majd, amikor a hajó menettulajdonságait állítjuk be.
A hajó mozgatása a vízen
Az uszonyos jollé típusú hajókon a svertszekrény jön, ez az árboctalp alatt található meg. Ebbe illeszkedik maga a svert, ami nem más mint egy – a hajó gerincvonala alá nyúló – lemez, és ennek a feladata biztosítani a svert mozgathatóságát.
Az egyszerűbb hajóknál a svertet fel-le irányba tudjuk elmozgatni, a komolyabb hajókon pedig a svert a tengelye körül forog. Ezáltal, miközben a svert vízbe érő felülete fokozatosan mozdul (ez az iránytartás kiegyensúlyozása) - a hajóba beépített svert-szekrénybe csukódva annak nedvesített felülete is csökken, ily módon jön létre a hidrodinamikai ellenállás szabályozása.
A hajónk kormányozása és kikötése
A kormány a hajótestünk hátulsó részén található. A jollék a legtöbb esetben far-kiképzésű hajók, ahol a hajófar a gerinc vonalára merőleges, sík lap, erre szokták rászerelni akormányveretet. A kormányt fontos, hogy le lehessen szerelni a veretről, hiszen fontos a nyitott munkatér, ugyanakkor persze az is lényeges, hogy boruláskor a kormányunk nem eshet ki a hajóból!
Érdemes még említést tennünk az árbocról is, mely a kisebb vitorlásoknál öntartó, míg a nagyobbak esetében ki kell majd kötni. Erre a kikötésre szolgál az állókötélzet, melynél nagyon lényeges, hogy a megfelelő kikötési módon és pontosan legyen megoldva, hiszen ennek akár a legkisebb hibája is súlyos gondot képes okozni!
Ha ugyanis árbocunkat a legváratlanabb helyzetben, éppen menet közben veszítjük el, akkor bizony komoly veszélybe kerülhetünk még egy ártatlan csendes vízen történő vitorlázás során is. De ezekről majd a következő héten fogunk bővebben szót ejteni…
Holnaptól vasárnapig látogatható Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A BUDAPEST BOAT SHOW idén 25. alkalommal nyitja meg kapuit a szakmai és nagyközönség előtt. A több mint 80 kiállítót, közel 100 vitorlás, motoros és elektromos hajót felvonultató rendezvény 1991-ben még tematikaként jelent meg az akkori Utazás kiállításon, de azóta hazánk legnagyobb hajós kiállításává nőtte ki magát. A rendezvényen bemutatkoznak a különböző hajómárkák, a Bavaria, Bayliner, Cobalt, Dufour, Flaar, Glastron, Hanse, Jeanneau, Malibu, Sea-doo, Stickl és a Wia. A kiállítás erős hangsúlyt fektet a hazai hajóipar támogatására, így a látogatók minden évben megismerkedhetnek a legújabb fejlesztésekkel. Idén a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatnak köszönhetően a Flaar Kft. bemutatja gyenge szelekre optimalizált szóló vitorlás hajóját a FLAAR 26RR-t, megtekinthető lesz az Aqwia Kft. Wia330 Professional elnevezésű elektromos hajója, mely teljes egészében hazai fejlesztésű és gyártású stabil, egytestű motorcsónak, és bemutatkozik a GRAND TURISMO BRAVO 6.0, mely egy 6 méteres hobby és szabadidős RIB. De nem csak hajó újdonságok várják a látogatókat, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G pavilonjában megtekinthető lesz a One Design Sails új versenyvitorla szettje a Formula 16, a Suzuki legújabb fejlesztéseivel szerelt 200 lóerős DF200AP hajómotor, és a WINDWISER 2 hajóműszer is, Fazekas Ákostól.
A jubileumi BUDAPEST BOAT SHOW-ra látogatókat valódi Riói hangulat várja, mivel az idei kiállítás fő tematikája a 2016-os Nyári Játékok. Ennek köszönhetően a programszigeten kiállításra kerülnek az olimpiai hajóosztályok, és szárazföldön valamint vízen lesz kipróbálható kilenc darab oktatóhajó is. Természetesen a szervezők a negyed évszázados jubileumra is gondoltak, ennek tiszteletére Vitorlástörténeti bemutató várja az érdeklődőket, illetve a színpadon beszélgetések zajlanak majd a BUDAPEST BOAT SHOW leghűségesebb kiállítóival is. A kiállítás főtámogatójáról elnevezett GENERALI Kikötő Színpadon mindemellett több érdekes program várja a látogatókat, a 2016-os Riói Olimpiára készülő, illetve már kvótát szerző magyar versenyzők beszélnek élményeikről, tapasztalataikról, de világbajnokaink is színpadra lépnek. Mint minden évben 2016-ban is szó esik a legnagyobb hazai tókerülő vitorlás versenyről, a Kékszalagról, és nem marad ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság népszerű előadása sem.
A kiállítók mellett a BUDAPEST BOAT SHOW is készült újdonságokkal, ezek közül az egyik a Playboy VIP jegy, mely a kiállításra való belépés mellett egy parkolási engedélyt is tartalmaz a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba, ahol valódi VIP vendégként, akár a pavilontól nem messze parkolhatnak a látogatók. Ezen felül a belépőjegy egy három hónapos Playboy előfizetést is tartalmaz a kiállítás média partnerének jóvoltából. További információkért a jegyről, kérjük, látogasson el a www.boatshow.hu weboldalra.
A kiállítás fővédnöke 2016-ban is Dr. Kollár Lajos, a rendezvény stratégiai partnerének, a Magyar Vitorlás Szövetségnek az elnöke, fő támogató, pedig immáron harmadik éve, a GENERALI Biztosító Zrt.. Média partner a Playboy.
Egyidejű rendezvények:
• FEHOVA – Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás
• V. FEHOVA - MEOE Winter Dog Show
• Országos Íjász Bajnokság és Fesztivál
• Bocuse d’Or Hungarian Selection
Vitorlázás
2016. február 18. és 21. között 25. alkalommal nyitja meg kapuit a BUDAPEST BOAT SHOW kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A jubileumi rendezvény idén újra két pavilonban várja a látogatókat több mint 80 kiállítóval, akik bemutatják a közel 100 vitorlás, elektromos és motoros jachtjaikat, szabadidõ, sport és wakeboard-os hajóikat, motorcsónakjaikat. Mindemellett számtalan hajózási kiegészítõvel, vitorlamárkával és szolgáltatással is várják az érdeklõdõket. A kiállítás fõ tematikája a 2016-os Nyári Játékok, így a tavalyi évhez hasonlóan a programszigeten olyan tematikus rendezvények várják majd a látogatókat, mint az Olimpiai Hajóosztályok Kiállítása, bemutatásra kerül kilenc oktatóhajó, melyeket a közvetlen szomszédságukban felállított 40m2-es bemutató medencében, vízen is ki lehet majd próbálni. A bemutató medence lesz továbbá a helyszíne az RC vitorlás és motors versenynek, valamint a Vízimentõk Magyarországi Szakszolgálat bemutatójának. További mozgalmas programnak ígérkezik a Kinect Olimpia, ahol olimpiai sportágakban lehet majd versenyezni, akik pedig jobban szeretik a nagyobb fizikai kihívásokat, megmérettethetik magukat az evezõgépeken, melyek szintén rögzítik az eredményeket.
A rendezvényen megtekinthetõ lesz a Magyarok az Újkori Olimpiákon elnevezésû roll-up kiállítás, de a látogatók megismerkedhetnek az Olimpiai Vitorlázás történetével is. A GENERALI Kikötõ Színpadon a 2016-os Nyári Játékok jegyében olimpikonjaink és világbajnokaink beszélnek a kihívásaikról, és bemutatjuk a legújabb hazai fejlesztéseket is. Természetesen motoros hajó érdekességekben sem lesz hiány, Sebestyén Balázs beszél hajós élményeirõl, és a színpadon kerül bemutatásra a BALABO, vagyis a közösségi hajózás ötlete is. A BME Solar Boat Team, pedig ismerteti az érdeklõdõkkel terveiket és céljaikat.
A kiállítás szervezõi a 2016-os rendezvény kapcsán harmadik alkalommal hirdették meg Újdonság Pályázatunkat, melynek célja, hogy támogassa a hazai hajókat, hajózási felszereléseket és kiegészítõket gyártó cégeket. A pályázatokat szakmai zsûri értékelte, és a két kategória elsõ három helyezettjének termékei megtekinthetõk lesznek a kiállításnak helyszínt nyújtó G pavilonban. Így a látogatók találkozhatnak a Flaar Kft., Aqwia Kft. és Bravo Boats Kft. legújabb hajóival, csakúgy, mint a Csepregi Vízisport Kft. (1D - One Design Sails) vitorla szettjével, a Magyar Suzuki Zrt. hajómotorjával és Fazekas Ákos hajózást segítõ hajómûszerével is.
Az idei évre a kiállítás médiapartnerének jóvoltából Playboy VIP jegy is kapható, mely három hónapos újság elõfizetést és parkolási engedélyt tartalmaz a belépõjegyen kívül. Ha nem is élnek a Playboy VIP belépõvel, a kiállításra akkor is érdemes elõre váltani belépõt, hiszen így elkerülhetõ a sorban állás a jegypénztáraknál, ráadásul az online vásárolt belépõhöz kedvezményesen juthatunk hozzá. Bõvebb információ és jegyvásárlás a www.boatshow.hu és www.facebook.com/budapestboatshow oldalakon.
A kiállítás fõvédnöke 2016-ban is a rendezvény stratégiai partnerének, a Magyar Vitorlás Szövetségnek az elnöke, fõ támogatója, pedig immáron harmadik éve, a GENERALI Biztosító Zrt. A kiállítás média partnere a Playboy.
Egyidejû rendezvények:
- FEHOVA Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás
- V. FEHOVA-MEOE Winter Dog Show - Nemzetközi Kutyakiállítás
- Országos Íjász Bajnokság és Fesztivál
- Bocuse dOr szakácsverseny - hazai döntõ
Vitorlázás
A vitorlások külsõ felépítése és szerkezetének alapjai
A vitorlás hajók mûködése egy igazán komoly és sokrétû dolog, ezért nyilván nem lehet itt és most egy-egy cikkben felfedni minden csínját-bínját a vitorlás szakmának, és persze a hajóelméletnek sem de azért mégis most arra gondoltunk, hogy alapszinten néhány lényeges információt megosztunk most a bennünket olvasó kis közönségünkkel
A vitorlásokat nem véletlenül nevezik a vízi jármûvek királynõjének, hiszen az a finom elegancia, és célszerûség, mely minden ilyen hajóból egyenesen sugárzik mindenképpen magáért beszél akár a legegyszerûbb vitorlás csónakokat, de akár egy komolyabb 80 méteres tengeren közlekedõ maxi jachtot is értünk alatta.
A most következõ pár sorban olyan logikai elv alapján vesszük végig a vitorlások szerkezeti elemeit, ahogyan célszerû egy szemrevételezést elvégezni, elvégeztetni majd a vízre szállás elõtt.
Hajótest, gerincvonal és bordametszet néhány alapvetõ szerkezeti dolog a vitorláshajón
A vitorlásokra általában jellemzõ, hogy különleges igénybevételnek lesz kitéve a hajótestnek elviselnie. Gondoljunk csak a szélnyomásra például, amely a hajótesten mindössze néhány pontban fog koncentrálódni. Nagyon fontos hogy minden hajótest mindenekelõtt szimmetrikus legyen, ezt a függõleges szimmetriát nevezzük gerincvonalnak. Az erre merõleges tartóelemek pedig a bordák, ezeket szoktuk egy hajómetszet ábráján is feltüntetni. Az nagyon fontos még akkor is, ha éppen kezdõ vitorlázók vagyunk hogy el tudjunk igazodni a hajó vonalrajzán. A metszetek formája nagyon fontos dolog hiszen ez fogja meghatározni a hajónk stabilitását is.
A hajó külhéja, és anyagtípusai
Majd egy térben hajlított külsõ héj következik, mely ráborul mintegy borításképpen a külhéj, mely készülhet rétegelt fából, vagy mûanyagból ez manapság a legelterjedtebb de léteznek fémbõl, alumíniumból és akár még vasból is ilyenek. A mûanyagnak nemcsak az az elõnye, hogy nagyon könnyû, de kis ráfordítással könnyedén kijavíthatóak az esetleg sérülések a felületén akár házilag is.
A bordametszet alakja is többféle tud lenni, ívelt és kerek készülhet fából és mûanyagból. A fa építésmódról már írtunk egy korábbi cikkünkben itt bõvebben is tettünk említést a palánkolt vagy a lemezes hajókról, illetve a klinker építésrõl (ahol a lemezek mintegy tetõcseréphez hasonló elven rakódnak egymásra.) A mûanyag szerkezetek legtöbbször laminált héjborítással rendelkeznek, melyeknél fõleg az erõs és ütésálló töltõanyag a beton és a mûgyanta biztosítja a megfelelõ szilárdságát a héjnak. Ám ahol nagyon igénybe vételnek van kitéve a hajó, ott inkább a laminált szerkezetû héjmegoldást alkalmazzák, melynek erõsségét az adott forma szerint, a rostszerkezetek számával tudják még tovább erõsíteni. Ezt ilyenkor már szendvics-szerkezetnek is nevezik.
Csónak
Mindenekelõtt az elnevezések szerint találunk különbségeket.
Nézzük, hogyan alakultak a vízi jármûvel elnevezései, és mely nyelvekbõl alakultak ki?
Mind a csónak, a hajó és a ladik közös meghatározásuk szerint a mélyebb vizek halászatához, valamint az azokon lévõ közlekedéshez használatos vízi közlekedési eszköz. A 19. század végéig illetve több helyütt a 20. század elejéig is az egy darabból álló, rendszerint fából kimélyített, vagy mindkét végén, vagy pedig csak az elülsõ végén kimélyített hegyes csónakok voltak használatban, s ezeket nevezték a finnugor eredetû szóval élve hajónak. A szláv nyelv erre a csónyik vagyis a magyarosan mondva: csónak szót alkalmazta. Azon vidékeken, ahol nagyobb méretû teherszállító hajókat is használtak a vízi közlekedés eszközeiként, illetve szállításra - ott például azokat a kisebb eszközöket, melyeket a halászok használtak csónaknak vagy pedig más néven bödönhajónak nevezték. A különbözõ méretû, egy - de esetenként akár több embert is befogadó csónakoknak az egyes helyi régiókban külön-külön használatos nevük volt az egy embert szállító balatoni hajókat lélekvesztõnek, míg a bajai régióban ugyanezt csiklinek nevezték. A nagyobb, háló csónakokat a Balatonon dereglye néven emlegették.
A csónakban nem voltak ülõdeszkák, hanem a közepe táján hagytak meg egy részt, amelynek célja a kis vízi jármû oldalfalainak erõsítésére szolgált, és ugyanakkor kettéválasztotta a csónakot. A csónakban többnyire állva tudtak evezni, a nagyobb hajókkal ellentétben, ahol már evezõket is használtak.
A 19. század közepétõl a csónakot szép lassan felváltotta a ladik
Ezeket már deszkákból építették, bordázatokra vagy bókonyokra emelve. Következetes volt már akkor is, ahogyan elnevezésileg megkülönböztették a két jármûvet vagyis nem mondhatnánk, hogy név-átvitel történt.
Ladiknak a mai napig a belvizeken használt, kisebb jármûveket tartjuk, melyeknek lapos a fenekük, és alacsony peremmel rendelkeznek. Léteznek a nagyobb ladikok is, melyek inkább hosszúságukban nagyobbak (kb. 20-25 méteresek!), így ezeket már árucikkek vízi szállítására is használták. Egyébként általánosan mind a ladikokat, mind pedig a csónakokat vízi halászatra alkalmaztak és szereltek fel: a hálóknak szögeket vertek be, az evezõlapátnak pedig a hajó oldalán evezõkolompot alakítottak ki. A ladikok között is találhatunk persze különbségeket, mely szintúgy a földrajzi elhelyezkedések és az ottani szokások változott: míg a Duna menti ladikok az orruknál hegyesek, és a faruknál egyenesek, az osztrák típusok mindkét végükön hegyesek voltak, orruk pedig egy kissé felemelkedett. A Tisza mentén pedig csapott végû, és mind a két végénél egyenes ladik volt használatban.
Vitorlázás
Budapest Boat Show az ide Hungexpon is!
Két nagyobb rendezvény lesz most az idei év elsõ hónapjaiban, amirõl érdemes lesz pár szóban említést tennünk. Hazai vonatkozásban a Budapest Boat Show, mely már évek, sõt mondhatni: évtizedek óta fut nagy érdeklõdéssel és sikerrel és Magyarország legnagyobb hajós rendezvényeként tartják számon a szakmabeliek. Az idén immár 25. jubileumát ünneplõ hajókiállítás a vízi sportok szezonnyitó ünnepsége, a vízi sportok szerelmeseinek komoly izgalmakat és számos újdonságot, érdekességet nyújt szakmailag. A kiállítás a korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezi az Újdonság pályázatát, mely a kiállításhoz szorosan kapcsolódik, és célja, hogy ezzel is támogassa a hazai hajózás piacát. Két fõ tematika szerint csoportosíthatók a pályázatok: az egyik maga a hajó ez lehet vitorlás, motoros, vagy elektromos. A másik fõbb téma pedig az ehhez kapcsolódó hajózási felszerelések: a vitorlák, motorok, és az egyéb hajós kiegészítõk. Erre már az elmúlt év õszétrõl kedvezményesen pályázhattak az érdeklõdõk.
Maga az alaprendezvény is számos érdekességet hoz azonban magával, melynek a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G pavilonjában, 9500 négyzetméteren, több mint 80 hajóval, 50 kiállítóval ad otthont 2016-ban is. Az idei rendezvény témájának középpontjában a Volvo Ocean Race!
A másik év eleji nagyobb nemzetközi esemény pedig már itt van a nyakunkon, persze, akik érintettek azok már biztosan tudják. Ez nem, más mint a
Düsseldorfi Hajókiállítás, amely 2016. január 23-31 között kerül megrendezésre!
Amikor a folyók és a vizek még szürkék és zavarosan Németországban, ekkor kezdõdik meg a hajók és a csónakok elsõ komolyabb vízre szállása és kezdõdik meg a világ legnagyobb vízi sportlehetõségeinek kereskedelme is. Érdemes velük kezdeni az új szezont, hiszen Düsseldorf szinte mindennel vár bennünket, ami csak a hajós élményekhez kapcsolható:
Tesztelhetjük a jelenlegi gépeket és a legújabb kiegészítõket, vásárolhatunk vitorlást, hajtót, motorcsónakot vagy más vízi jármûvet, és már most akár nyári élményeinket is lefoglalhatjuk, ha szeretünk búvárkodni, merülni, és vízre szállni.
Itt a világ legnagyobb piacterén 1000 négyzetméteren - gyûlik össze a legtöbb vitorlás és motorcsónak a 2016 szezonra. Színvonalas szakmai elõadásokat is hallgathatunk itt, miközben a megismerkedhetünk a legújabb vízi trendekkel.
Hajómotor
Hajónk téliesítése - az állagmegóvás érdekében.
Azt nyilván már minden hajótulajdonos jól tudja, hogy a téli szezon beállta elõtt nagyon fontos hajós jármûveink állapotmegõrzését, és konzerválását szakszerû módon elõkészíteni vagyis téliesíteni hajónkat, csónakunkat, ladikunkat. Ez fontos egyrészt az olajfilm kialakulás megelõzése miatt, másrészt pedig azért, hogy megelõzzük a szerkezeti részek korrózióját és oxidálódását. Ehhez érdemes a hengerekbe kb fél 1 deci olajat betölteni a gyertyanyílásokon keresztül, majd a gyertyák becsavarását követõen pedig megforgatni a tengelyt. Ha hajónk benzinmotoros, akkor járassuk elõbb ki az üzemanyagot a karburátorból ehhez az üzemanyagcsövet levéve, leállásig érdemes járatni a motort.) Ha nagyobb hajómotorunk van ezt érdemes a motorcsónakkal együtt fedett helyen tárolni. Ha ez otthonunkban nem megoldott, akkor érdemes a nagyobb hajószervizekhez fordulni, õk vállalnak szakszerû tárolást. Ha vitorlás hajónkat szeretnénk téliesíteni, amely beépített motorral van ellátva - akkor érdemes a motorba fagyálló betöltésével a motort konzerválni, cserélni az olajat, tisztítani az olajszûrõt, majd az egész gépet állványra tenni, és zsákkal vagy fóliával (melybe elõbb nedvszívó szilikagélt helyeztünk) letakarva védeni. Érdemes még a vízpumpa kerekét is leszerelni a télire, hogy elkerüljük a gumiból készült lapátkerekek összeszáradását.
A téliesített hajómotort hogyan készítsük elõ a tavaszi idényre?
A hajómotorunk tavaszi karbantartásához szintén érdemes egy teljes olajcserét végrehajtani a hajtómûveken, ezt általában 50 üzemórát követõen, vagy pedig egy teljes hajózási szezont követõen szükséges elvégeznünk. A gyújtógyertyákat is cserélni kell majd a zsírzási pontokon, a szivattyús olajozású motorok esetében pedig az olajszûrõt és a motorolajat javasolt kicserélni úgyszintén.
Érdemes átvizsgáltatnunk a hajócsavart: nem keletkezett-e rajta csorbulás, repedés, vagy kavitációs kopás. Ugyanis súlyos hajtómûvi károkat okozhat a kiegyensúlyozatlan hajócsavar. Ugyanígy ellenõrizzünk le minden elektromos berendezést, és ha szükségessé vált, akkor az észlelt meghibásodásokat javíttassuk ki!
Így most már nyugodt lelkiismerettel várhatjuk a vízre szállást az új szezon tavaszán!
Vitorlázás
Izgalmasan indult a január a hajósok világában, ugyanis aki követte a napi híreket és eredményeket, már bizonyára értesült róla, hogy december 28. és január 3. között megrendezett ISAF Youth Világbajnokságon - melynek a malajziai Lankawi városa adott otthont a hazánkat képviselõ Érdi Mári világbajnok, 1. helyezett lett! Ezúton is gratulálunk neki!
Az évrõl évre immár megrendezésre kerülõ hajós világbajnokságon a magyar versenyzõk noha igazán nem is vagyunk egy vizes nép mégis kiválóan szerepelnek.
1995 januárjában Domonkos András és Majthényi Szabolcs világbajnokok lettek az ausztrál mérkõzésen, majd két évvel ezelõtt, 2014-ben pedig Omán városában a Laser Radial osztályban Vadnai Benjamin lett a hazai csapat aranyérmese az ifjúsági világbajnokságon.
A Nemzetközi Vitorlás Szövetség ifjúsági világbajnokságon a legjobb fiatal versenyzõk versenyeztek egymással, egészen pontosan 76 nemzet 426 vitorlázója ült a vízre: 420 fiú és lány kilenc hajóosztályban, meghatározott típusú katamaránokkal. Az olimpiai versenyek mintájára, itt is egy-egy egység nevezhetett nemzetenként egy hajóosztályon.
Mári így emlékszik vissza a részletekre:
Noha kétséget kizáróan biztos volt abban, hogy ki nyeri majd el az aranyérmet, azt õ is érezte, hogy jó helyen futott be a célba. A verseny elõtt ugyan még volt benne némi aggodalom, hiszen ezt megelõzõen volt egy korábbi, kevéssé jól sikerült próbafutama, de mivel a nagy, igazi mérkõzésen a rajtja jól sikerült, így végig ügyesen tudta fogni a mezõnyt, és most nagyon boldog!
Harmadikként rajtolt a kreuzbójánál, majd ezt követõen végig sikerült tartani pozícióját. Akkor úgy emlékezett vissza, minta negyedikként érkezett volna be - ebben õ maga sem volt biztos - de a végeredmény az nagyon is biztos: Érdi Mári a futam végére magabiztos elõnnyel nyerte el az ISAF Youth Worlds aranyérmet, a rajton induló 55 nemzet legtehetségesebbjeit - a legjobb U 19-eseket és a nõi Laser Radiel versenyzõket is mind maga mögött hagyva.
Vitorlázás
Széchenyi Ödön vezetésével már az 1800-as évek végén több magyar arisztokrata tartott vitorláshajókat a Balatonon, a hajógyártás azonban Grossling angol fõkonzul nevéhez fûzõdik, aki igencsak megkedvelte a magyar tengert, ezért meghívta hazánkba Young Richardot, hogy létesítsen a közkedvelt nyaralóhelyen, Balatonfüreden egy hajógyárat.
1880-tól kezdve tehát megkezdõdött a kisebb vitorlások gyártása, ekkor került forgalomba a Senta nevû hajó is. Alig tíz éven belül már nagyobb testû hajók vízrebocsátására is alkalmas lett a partszakasz, így megépülhetett az elsõ gõzhajó is, a CAME COQ.
Young azonban személyes okokból hamarosan elhagyta az országot, így a füredi hajógyártás az általa létrehozott Stefánia Yacht Egyletkezébe került, amely emellett minden évben több regattát is szervezett a vízi sportok szerelmeseinek.
Szerencsére sok angol mesterember maradt hazánkban, akik megtanították a hajóépítésre hazai kollégáikat, ezzel megteremtve a magyarországi hajógyártás alapjait. A balatonfüredi gyárból egyébként angol mintára tengeri hajózásra alkalmas hajók kerültek ki, speciálisan a Balatonra szabott vízi jármûveket ekkor még nem is készítettek. Motor hajókat azonban annál inkább: A Földmûvelésügyi Minisztérium megrendelésére két Daimler motorral felszerelt csónak is kikerült az üzembõl.
A hatalmas hajók magas fenntartási költségeinek és az I. világháborúnak köszönhetõen azonban hanyatlani kezdett a vitorlázó élet a Balatonon. A Yacht Egylet hamarosan csõd közeli állapotba sodródott. A nehéz helyzetbõl az Angol-magyar Bank vezette ki az egyesületet, amely Balatoni Yachtépítõ Rt. névre keresztelte a szervezetet és részvények kibocsájtásával már finanszírozni bírta a hajópark fenntartási költségeit, valamint egy új klubházat is felépített.
Az új téglaépület alagsorában épültek a nagyobb testû hajók, míg az emeleten a kisebb uszonyos hajók, melyeket csigasorral eresztettek vízre. 1924-ben érkezett Balatonfüredre Adolf Harms berlini hajómérnök, aki elkészítette a tó legszebb és leggyorsabb hajóját, a Glóriát. Azonban még õ sem tudta kisegíteni a társaságot a válság okozta nehéz gazdasági helyzetbõl.
A Yachtépítõ Rt. és vele párhuzamosan a Balatontavi Gõzhajózási Rt. is nehéz helyzetbe került, így félõ volt, hogy megszûnik a menetrendszerinti hajózás a tavon. Azonban a MÁV és a Déli Vasúttársaság megvásárolta a részvények nagy részét és utóbbit Balatoni Hajózási Rt. néven szervezte újjá, míg elõbbi az IBUSZ Yachtépítõ Üzeme elnevezést kapta, melynek székhelye ugyan a fõvárosban volt, de telephelye megmaradt Balatonfüreden.
Az elsõdleges cél ekkor nem a nyereségesség volt, hanem a balatoni vitorlásélet fellendítése, melyhez minden évben jelentõs támogatást kapott a szervezet a MÁV-tól. A Balatoni Hajózási Rt. részére ekkor kezdõdtek meg az üzemben a speciálisan a magyar körülményekre szabott kis befogadóképességû és kis merülésû, mégis biztonságos személyhajók gyártása. A szoros együttmûködés hatására pedig hamarosan össze is olvadt a két szervezet, így a balatonfüredi hajógyár 1931-tõl a Balatoni Hajózási Rt. Hajóépítõ Üzemeként funkcionált.
Ebben az idõszakban készültek az olyan nagy hajók, mint a Szent István vagy a Szent Miklós, melyek az eddigi gyakorlattól eltérõen teljesen acélból lettek megalkotva. A II. világháború a cég profilját is teljesen átalakította, így megkezdõdött a rohamcsónakok és az aknarakó motorosok gyártása a telepen. A németek kivonulásukkor az egész tavi flottát felrobbantották, mely alól egyedül a Tünde menekült meg, azonban az is önsüllyesztést hajtott végre.
1946-ra teremtõdtek meg újra azok az ideális körülmények, melyek hatására elkezdõdhetett a hajók helyreállítása. Egy évvel késõbb a Sió-csatorna megnyitása révén már nagyobb hajók és uszályok vízrebocsátása is szóba kerülhetett, így készítették el a Badacsony vontatóhajót és több 250 tonnás uszályt és 300 tonnás kavics dereglyét.
Ezután államosították a gyárat és 1950-ben Balatonfüredi Hajógyár néven újraszervezték. Ebben az idõszakban hatalmas vontatóhajók és fõként jégtörõ hajók kerültek ki a gyárból, majd késõbb a Magyar Hajó- és Darugyár keretein belül mûködhetett tovább. A szocializmus fénykorában hatalmas külföldi felkéréseket teljesítettek Balatonfüreden.
A 80-as években azonban az alapanyagok beszerzési nehézségeinek következtében egyre kevesebbet sikerült ezek közül vállalni. Ekkor már mindent gyártottak, amire kereslet mutatkozott: markolókat, bányatámaszokat és szállodai bútorokat is. A helyzetet jól jellemzi, hogy egy Norvég megrendelést is veszteségesen tudott már teljesíteni a vállalat. Egyszerûen megszûnt a kereslet a hajók iránt.
A helyzet katasztrofális volt. A mélypontról a társaságot a több lábon megállás segítette ki. megkezdték vitorláshelyeik bérbeadását és a hajók javítását. 1996-ban a Termelés Logistic Centrum vásárolta fel az addigi vállalat szinte minden eszközét, így azóta õ tartja életben a balatonfüredi hajógyártás emlékeit.
Kajak-kenu
A kajak-kenu újrafelfedezése
Elõzõ cikkünkben már betekintést nyerhettünk, hogyan is kezdõdött a kajakok és a kenuk elterjedése a nagyvilágban. Azonban minket, magyarokat, akik valóban kiválóak vagyunk ebben a sportágban (is) valószínûleg jobban érdekel, hogyan vált igazi versenysporttá a kajak-kenu.
Széchenyi itt is letette a névjegyét
Az eszkimók és az indiánok után sok százévnyi csend következett, majd az 1800-as évek közepén kezdték újra felfedezni a két sportágat, azonban ekkor már kizárólag rekreációs célzattal. Ráadásul nem is a korábbi használati helyén terjedt el, hanem Európában, hiszen az életszínvonal drasztikus növekedése, a boldog békeidõk itt engedték meg azt, hogy az emberek sporttal kezdjenek foglalkozni szabadidejükben.
Az elsõ kenuklubot hol máshol, mint Londonban alapították meg, majd mintájára New Yorkban és Oroszországban is szervezkedni kezdtek a sportág szerelmesei, akik nemsokára versenyeket is rendeztek.
Magyarországon elõször a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István tett említést az érdekes vízi jármûvekrõl, a kajikokról egyik törökországi útja során. Wesselényi báróval együtt tekintette meg 1823-ban az elsõ Oxford-Cambridge evezõsnyolcas versenyt, amely akkora hatást gyakorolt rá, hogy azonnal rendelt egy hajót Angliából.
A Lánchíd mellett 1834-ben megalapított a Csónakdát, majd 1841-ben a helyén létrehozta a Hajós Egyletet, melynek több báró és gróf is tagja volt. Tiszteletére Magyarország legnagyobb versenypályáját, a szegedi Maty-éren található komplexumot is róla nevezték el megépülésének idejében.
1863-ban az elsõ regattára is sor került, mely a Margitsziget kisebbik csúcsától indult az Akadémiáig. Ekkoriban kétféle hajóosztály volt ismert: a fedett kajakokat canoe-nak, a fedetleneket pedig szandolinnak nevezték.
Az önállósodás elkerülhetetlen volt
A kajak tehát kezdetben az evezõs élet része volt, érdekesség, hogy az elsõ versenyeken a hajók neveit is feltûntették, mint a vitorlásversenyeken, hiszen ekkoriban az emberek saját maguk gyártották jármûveiket, a hajókészítõ mesterek és cégek csak késõbb jelentek meg.
1941-re érett meg a Magyar Kajak-kenu Szövetség gondolta, így kiváltak az evezõsöktõl és önálló úton folytatták szereplésüket. Ám ez nem ment ilyen könnyedén, hiszen az evezõsök irigykedtek a kajak-kenu népszerûségére és rohamos fejlõdésére, így próbálták gátolni terjeszkedését.
A hasonló adottságok és versenykövetelmények miatt a kajak és kenu versenyeket a kezdetõktõl fogva együtt rendezik meg. A sportág elsõ világbajnokságára 1938-ban, a svédországi Waxholmban került sor. A vb-ket kezdetben kétévente, majd évente rendezték meg azokban az esztendõkben, amikor nem került sor olimpiára.
Vitorlázás
4.900.000 Ft
Ádám
Minden régió
+36305850432
TIhany
Túrázásra is használható, de elsősorban versenyzésre ajánlott és eddig csak arra használt: 2020-ban osztályában Kékszalag győztes, hatszoros magyar bajnok Scholtz 22 Racing (ex-Csupasz).
2020-as gyártású Pentex versenyvitorlák (grósz, fokk, reacher, vitorlaszám: HUN1, Quantum Sails) + előző vitorla szett.
Rendszeresen karbantartott 4 lóerős Yamaha motor.
Minden évben algagátlózva (Veneziani), 2026.08.24-ig érvényes hajólevél.
Jelenleg saját trélerén parton tárolva, megtekinthető Tihanyban.
Motorcsónak
2.900.000 Ft
KORMOS ILDIKÓ
Minden régió
+36303075923
Aluminiumbol keszult trimaran lakohajo meretei 7 ×2,2 sulya 450 kg 20 le motorra tervezve dunára. Futó nélkül
Vitorlázás
29.900.000 Ft
Luksik Zoltán
Minden régió
+36302041460
Keszthely
Eladó egy nagyon szép, megkímélt állapotú 2009-es évjáratú Bacaria Cruiser 34 típusú vitorlás hajó. Két kabin, szalon, wc-fürdő a konyhában hideg-meleg víz, hűtő, mikró, sütő, gáztűzhely. Teljes műszerezettség, elektromos horgony csörlő 50 méter lánccal, plusz tartalék horgony, behajtható kormány és sok minden egyéb. A motorban és a hajtóműben friss olaj plisz egy garnitúra vitorlázat.