Hirdetés feladása
Horgászcsónak
Csütörtöktől FeHoVa!
Előző levelünkben megírtuk a FeHoVa újdonságait, ezúttal számba vesszük a hagyományos programokat, melyek nélkül már nem is szervezhető FeHoVa: • Pergető medence (G pavilon, G11 stand) • Fárasztó-szimulátor (G pavilon, G1E stand) • MOHOSZ Horgász suli gyerekeknek (G pavilon, G3B1 stand) • A MOHOSZ standon lehet éves horgászjegyet váltani, illetve állami horgászvizsgát tenni (G pavilon, G3B1 stand) • Híres magyar horgászok élménybeszámolói, szakmai előadásai, termékbemutatói • Látványos vadászkutyafajta- és munkabemutatók, valamint vakvezető kutyák bemutatója a közönség bevonásával (A pavilon, 102C stand) • Solymászbemutatók és röptetés (A pavilon, 113 stand) • VKE Diana Vadászhölgy Klub szervezésében Gyermekfoglalkoztató arcfestővel és látványos kézműves foglalkozásokkal (A pavilon, 211B stand) Egyidejű rendezvények: • Íjász versenyek és bemutatók (A és C pavilon) A FeHoVa ünnepélyes megnyitója 2017. február 9-én 10 órakor kerül megrendezésre az A pavilonban, a Vadász színpadon. A vadásztársaságok, horgászegyesületek, erdészetek részére idén is kedvezményes csoportos belépőket biztosítunk. A szükséges kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Találkozzunk február 9-12. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban! Bővebb információ, online katalógus és részletes programok: www.fehova.hu
Csónak
17 ország 300 kiállítója várja termékeivel és szolgáltatásaival a látogatókat!
A horgász-kiállítók, akik két évvel ezelőtt költöztek önálló pavilonba pillanatok alatt „belakták” a megnövelt teret. Számuk tavaly 30%-kal nőtt. Idén egy még nagyobb és modernebb pavilonban mutathatják be portékáikat, kínálatukat. A horgászat ma talán a legdinamikusabban fejlődő időtöltés Magyarországon. Az egy évvel ezelőtt életbe léptetett változásoknak köszönhetően több mint 70 ezerrel, 400 ezerre nőtt a regisztrált horgászok száma. Egyebek mellett ez indokolja a FeHoVa-n is a horgász tematika folyamatos bővülését. A Horgász Színpadon, az Óriás Akváriumnál és a Pergető Medencénél is számos ismert és sikeres horgász osztja meg élményeit a látogatókkal, köztük, Walter Tamás egyéni Európa-bajnok és csapatvilágbajnok, Csillag László világbajnok, és bemutatkozik a finomszerelékes magyar világbajnok csapat is. A hagyományos horgász programok mellett az idei év kiemelkedő eseménye a jubileumi FeHoVa Horgászverseny indulása lesz. Az egy éven át tartó különleges verseny összedíjazása 2 millió forint. A különböző kategóriákban az a versenyző nyer, aki egy évben az adott kategórián belül a három leghosszabb halat fogja ki 2017. február 9. és 2018. január 1. között. A FeHoVa hivatalos mérőszalagját a kiállításon szerezhetik be a horgászok. A kifogott és a hivatalos FeHova mérőszalaggal lemért halak képeit a verseny Facebook oldalán található applikáció segítségével vagy közvetlenül feltölthetik a verseny weboldalára. A versenyt három kategóriában rendezik: ponty-amur, ragadozó halak és egyéb. Minden más tudnivaló a jubileumi FeHoVa Horgászversenyről a verseny weboldalán érhető el: http://fehova.hu/hu/horgaszverseny A látogatóknak idén is lehetőségük lesz éves horgászjegyet váltani, illetve állami horgász vizsgát tenni a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) standján. A szervezők a gyerekekre is gondoltak: a hagyományos MOHOSZ Horgász suli mellett idén is itt lesz a Tiszai Pecasuli, és a G pavilonban más horgász utánpótlásképző programok is lesznek, mint például az először bemutatkozó horgásztáborok. Jöjjön el barátaival, kollégáival, családtagjaival, és nézze végig kiállítóink ajánlatait! Kedvezményes napijegy-vásárlási lehetőség a kiállítás honlapján! A horgászegyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezményre jogosító kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Bővebb információ: www.fehova.hu
Csónak
FeHoVa - Jöjjön el barátaival, kollégáival, családtagjaival, és nézze végig kiállítóink ajánlatait, hiszen számos újdonsággal, érdekességgel, praktikus ötletekkel, hasznos kiegészítőkkel és vásárfiának valóval várják az érdeklődőket!
Jöjjön el barátaival, kollégáival, családtagjaival, és nézze végig kiállítóink ajánlatait, hiszen számos újdonsággal, érdekességgel, praktikus ötletekkel, hasznos kiegészítőkkel és vásárfiának valóval várják az érdeklődőket! A hagyományos programok, szakmai jellegű előadások, bemutatók mellett számba vesszük az idei hazai és nemzetközi horgászversenyek eredményeit, meghívjuk a magyar horgász válogatottak tagjait, és elemezzük a sikeres megmérettetések műhelytitkait. Ízelítő a programokból: • Szendőfi Balázs bemutatja egyedülálló filmjét, a „Budapest halai”-t. A filmvetítésen maga az alkotó is részt vesz, így lehetőség nyílik személyes beszélgetésre is erről a különleges alkotásról és az épp zajló projektekről. • Bokor Károly a rablóhalas horgászat rejtelmeiről ad majd elő, • Döme Gábor bemutatja saját fejlesztéseit a nagyérdeműnek, • Walter Tamás felidézi a 2016-os egyéni európa-bajnoki aranyérme és a csapat világbajnoki győzelem megszerzésének tanulságait a korábbi ifjúsági és immár felnőtt csapat világbajnoki címmel is bíró Csillag László társaságában, míg • Feeder egyéni világbajnokunk, Erdei Attila gyakorlati tanácsokkal látja el a töretlen népszerűségnek örvendő irányzat rajongóit. • Nem telhet el FeHoVa Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián méltán népszerű pergető bemutatói nélkül, ez idén sem lesz másként! De jelen lesznek az Energo-csapat finomszerelékes ászai is, a többszörös finomszerelékes és feeder román bajnok Benzár Zsolt és európa-bajnokunk, Szilvási Szilárd, lehet majd tőlük kérdezni bátran! Indul a jubileumi FeHoVa horgászverseny – nagyszabású, egy egész évet átfogó verseny, a teljes horgásztársadalom számára, ingyenes nevezési lehetőséggel, értékes díjakkal, melyeket partnereink ajánlottak fel: Energofish Kft. (Carp Expert, Wizard), Fisch Kft. (Carp Zoom), Lanitex Kft. (Prologic, Okuma, Savage Gear), Walterland Kft. (Manta, Serie Walter) Jöjjön el horgász-társaival, és regisztráljon a jubileumi FeHoVa horgászversenyre a 2017-es kiállításon! Bővebb információ: FeHoVa, 2017. február 9-12., G pavilon G7 stand Kedvezményes napijegy-vásárlási lehetőség a kiállítás honlapján! A horgászegyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezményre jogosító kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Bővebb információ: www.fehova.hu
FeHoVa - 24. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás 2017. február 9-12.
FeHoVa - 24. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás 2017. február 9-12. HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont Sikeres kiállítás 2016-ban A 23. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A” (fegyver, vadászat) és „C” (horgászat) pavilonjában 17 ország 282 kiállítója vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő termékeit, szolgáltatásait. A térség legjelentősebb vadászati találkozójaként jegyzett, és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betöltő eseményre több, mint 60 ezer látogató érkezett a világ minden tájáról. 2016-ban a tavalyinál nagyobb, önálló pavilonban mutatkoztak be a horgász-kiállítók, akik pillanatok alatt „belakták” a megnövelt teret. Számuk 30%-kal nőtt a 2015-ös rendezvényhez képest, így még több akcióval és még több termékkel, szolgáltatással várták a látogatókat. Idén egy még nagyobb és modernebb pavilonban mutathatják majd be a horgász cégek portékáikat, kínálatukat, közvetlenül az A pavilon mellett. Jöjjön el barátaival, kollégáival, családtagjaival, és nézze végig kiállítóink ajánlatait, hiszen számos újdonsággal, érdekességgel, praktikus ötletekkel, hasznos kiegészítőkkel és vásárfiának valóval várják az érdeklődőket! A hagyományos programok, szakmai jellegű előadások, bemutatók mellett számba vesszük az idei hazai és nemzetközi horgászversenyek eredményeit, meghívjuk a magyar horgász válogatottak tagjait, és elemezzük a sikeres megmérettetések műhelytitkait. Sztárhorgász vendégeink lesznek többek között: Bokor Károly, Döme Gábor, Gégény Viktor, Koós Ferenc, Lukácsi Béla, Papp József, Szabó Bence, Walter Tamás Újdonságok 2017-ben: > Díszvendég: Szlovákia – szomszédunk bemutatja vadász-, horgász- és kiránduló területeit, vendégcsalogató ajánlatait > OMÉK konyhája – napi 2 alkalommal főzőbemutató az OMÉK konyhájában és 1 alkalommal kerekasztal beszélgetés a színpadon (A pavilon) a gasztronómia vadászatot és horgászatot érintő kérdéseiről > A tavalyinál még nagyobb, külön pavilon horgász kiállítóink számára (horgász tematika dupla területen az oszlopnélküli G pavilonban) > Indul a jubileumi FeHoVa horgászverseny – nagyszabású, egy egész évet átfogó verseny, a teljes horgásztársadalom számára, ingyenes nevezési lehetőséggel, értékes díjakkal Jöjjön el barátaival, horgász-társaival, és regisztráljon a jubileumi FeHoVa horgászversenyre a 2017-es kiállításon! Bővebb információ: FeHoVa, 2017. február 9-12., G pavilon, Service stand Kedvezményes napijegy-vásárlási lehetőség a kiállítás honlapján! A horgászegyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezményre jogosító kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Bővebb információ: www.fehova.hu
Motorcsónak
Az üveggyanta egyedülálló lehetőségei a hajógyártás terén
A múlt heti cikkünkben megismerkedhettünk a hajógyártást forradalmasító olasz EOLO gyárral, és a Capelli márkával is. Speciális innovációival immár 45 esztendeje beírták magát a hajógyártás történelmébe, mellyel – nem véletlenül – Európa egyik piacvezető RIB hajómárkájának számítva. Végtelenül változatos és sokrétű kínálat – magas minőségben A Fortunato család jeles példával szolgált elől a megújulásra való folyamatos képességével, mely napjaink egyik legnagyobb kihívása. A 4 métertől egészen a 8.30 méter hajóhosszig gyártó cég még az idei évben, várhatóan 2016 év vége előtt elkészül a legújabb típussal, mellyel ismét új távlatokat nyitnak majd a hajózás egének horizontján. A mára már világhíres ELOLO hajógyártó többféle különböző kategóriákban gyárt hajókat – a szabadidős termékeken át, az egészen luxus jachtokig. A Capelli hajómárka pedig szintén olasz területről, de már egy másik térségből származik. A Capelli Olaszország vezető hajó márkája mely világszerte nagyon népszerű, ők készítik és gyártják többek között a Gumi RIB hajókat, a nyitott orrkiülős hajótól a nagyobb yachtokig minden igényt kielégítő termék palettával rendelkezik A CAPELLI márka: A története a gyárnak 1974-re visszamenőleges amikor is David Capelli végtelen kreativitásának és a Pó folyó íránti szeretetének köszönhető,hogy elinditotta az üzletet, eleinte kisebbtől középes méretig gyártottak hajókat. A fordulópont a genovai hajókiállításon 1986-ban következett be, amikor a Capelli hajógyár bemutatta az első 4,7 méter (Fisherman) „Halász” hajóját amivel elragadó sikert nyertek a kiállítás alatt. - 1992-ben a Capelli család belevágott egy nagy volumenű befektetésbe ami meg is hozta nekik a világ hírű sikert ezt az első gumi rib hajójának köszönhetig amivel egyedülállók voltak a piacon. A Hajógyár jelenleg 16 különböző modell gyárt ezek főleg üvegszálas csónakok és 29 különböző felfújható rib hajók.A sikerét az egyre fejlődő Capelli gyár sikerét annak tudható be,hogy két fő tényezőt vesznek figyelembe a gyártás során: a következetes minőség a gyártás során és a hajók maguk és előremutató szervezeti struktúrája a társaság jelenleg a legprecizebb gumi hajókat gyártja a piacon amit az Olasz parti örség is előszeretettel vásárol. A Minőség amiben hiszünk David Capelli azok a hajógyártók közé tartozik aki semmit sem bíz a véletlenre. Több pint 42 éves gyártási multal volt szerencséjük minden kis apró fortéját ki tapasztalni a minőségi hajók gyártásához, az évek során a tervezés és a designon kívül a mai napig minden egyes hajó építése elött az összes alkatrész egyessével ellenőrzik a minőség ellenőreik,hogy a tradicionális minőségi hajógyártás megőrizzék. Összeszerelés előtt, komoly erőfeszítéseket tesznek abban,hogy a hajó alkatrészei kiválló minőségűek legyenek. Náluk nem az idő számít hanem az,hogy 100% minőséget adhassanak a Capelli felhasználóknak. A Hajók minden esetben több minőség ellenörzési ponton menek keresztül mire elérkezik a várva várt csomagolás és szállítási pillanat. Nem véletlen,hogy 1992 óta Európa vezető hajógyártójának hívják. Végre elhoztuk ezt most Önöknek 2017-es szezon számos újdonsággal vár Önökre ugyan is 2016-os genovai hajókiállításon sikeres megálapodással már Magyarországon , Szlovákiában és Ausztriában is a Multi Yacht group márkához tartozik a képviselési joga, így bevezető árakon most 10-20%-os előrendelési kedvezménnyel várja minden kedves érdeklődőt a Magyarországi képviselet. További információkért és részletes árajánlatért kérem keressék Szalai Andrást aki részletes felvilágosítást ad minden felmerülő kérdésükre az alábbi telefonszámon. 0630/5218547 Árak, típusok, kedvezmények Ezek között is most a 7.30-as külső motoros járgány, induló ára – a motor nélkül természetesen - mindössze 23.900 euro nettó, mely az EOLO hajók tekintetében egy erős felső-középkategóriás mezőnybe tehető. Az EOLO termékek árkategóriája egyébként elég széles skálán mozog: a motorok nélküli nettó áraik 8.400-tól egészen 38.900 euro között választhatók, és weboldalunkon is megrendelhetők, most november végéig kiemelt kedvezményekkel! A magas minőségű, nagy múltú, márkás cég legújabb, legkönnyebb, gumiból készült hajókat most bevezető áron kínáljuk egészen 2016. november 31-ig, most 15-20% -os kedvezményekkel. Már-már luxusélményt viszünk házhoz országszerte: az EOLO 7.30-ast most érdemes előfoglalni, kihasználva a magas kedvezményeket! Az ország valamennyi régiójába szállítjuk a 7,3 méter hosszal, 2,55 m szélességgel és – motorral együtt – kb. 1600 kilóra tehető csúszásmentes fedélzet-kialakítású személyhajót, mely útjai alatt 7 fő szállítására alkalmas. A 12V-os hálózati csatlakozással bíró, teljes elektromos felszereltséggel valamint külső-belső világítással és komplett elektromos kialakítással, navigációs fényekkel és üzemanyag kijelzőjével praktikus és modern életvitelünkhöz könnyedén illeszthető, kényelmes választás. A hajó U alakú kabinrésszel, ággyá alakítható étkezősarokkal, plexi tolóajtó zárral, és tároló rekeszekkel igazi luxus élményt nyújt, melyhez a tároló rekeszek, a teljes párnázat és kárpitozás, a minőségi és igényes külső és belső világítás már csak hab a tortán!
Motorcsónak
Történelmi fordulópont az európai hajógyártásban
Az olaszok és szicíliaiak nem csupán a design terén jeleskednek, de történelmi jelentőségű múltjukkal is komoly vizeken eveznek a hajógyártás terén. Az innovációiról híres EOLO szicíliai gyár nemrégiben ünnepelte ugyanis 45. születésnapját… A nagymúltú cég története még 1971-ben kezdődött, amikor is Signor Achille Fortunato innovatív ötletéből kiindulva, felfedezték és felismerték az üveggyantából készült hajókban rejlő egyedülálló lehetőséget. Neki köszönhetően született meg az első négy-öt hajótípus, az 5,0 m –es kategóriában, majd a huszadik század vége felé közeledve, a 80-as évekre ez a szám már jóval a többszörösét tette ki: évente 120 hajót értékesítettek! Történelmi jelentőségű múlt, új innovatív technológiák… Ez volt tehát az az időszak, amikorra megszületett az az új hajótípus, a híres Alauna Girasole, melynek felbukkanása kétségkívül egy történelmi fordulópont volt a hajógyártásban. Ezt a forradalmian egyedi, már akkor a legnehezebb testű hajónak számító típust kétféle változatban is gyártja az olasz EOLO hajógyár. Az innovációnak köszönhetően már akár 7 méteres hosszúságban is legyárthatóak a hajók, a 25 HP illetve a 70 HP pedig akkoriban a legnehezebb hajók közé tartoztak. Az új technológia legnagyobb specialitása azonban nem is a tömeg, hanem a forma: a különleges, vízfelszín alatti V alakban megtervezett hajótest akár 5 fővel is biztonságosan és könnyedén tudott úszni, siklani a víz felszínén, a teljes rakománnyal együtt is… Azóta is töretlen a lelkesedés és a megújulás szándéka! Az EOLO cég kezdeti sikerei pedig nem múltak el nyomtalanul, sőt, mi több - az idei évben újabb innovációkkal rukkolt elő a gyár, mely mára már 13 típus folyamatos gyártásával büszkélkedhet. A cég alapítója, Achille Fortunato is mind a mai napig gyakran megtalálható a gyárban, rendszeresen ellenőrzi még ma is az előkészítés folyamatait - mint ahogyan ezt 45 évvel ezelőtt is jellemzően megtette - noha a cég irányítását már átadta lelkes utódainak. A hajók hazai értékesítésével az Endrényi Invesmtnet Kft foglalkozik, mely már több mint másfél éve kizárólagos képviselője hazánkban, sőt emellett Szlovákiában és Ausztriában is az EOLO márkának, valamint a Capelli márkának is, akik pedig Milánóban gyártanak hajókat. A két gyár eltérő portfólióval rendelkezik, azonban mindkettő egyedülálló a maga nemében. A Multi Yacht Group cég nevével is érdemes megismerkednünk, akik kifejezetten az Olasz hajókra specializálódtak, és már 3 hajó márkának is hivatalos forgalmazói. További, bővebb információért forduljunk bátran Szalai Andráshoz az alábbi elérhetőségen: +3630 5218547
Hajómotor
Csónakmotor téliesítése
Így téliesítsd csónakmotort
Balaton
Hasznos tippek vitorlás hajók tárolásához
Előző cikkünkben az evezőshajók tárolásáról ejtettünk néhány szót. Most arról írunk egy rövid kis összefoglalót, hogy vitorlás hajónkat hogyan tároljuk, majd pedig „tegyük el” télire, ha itt lesz az ideje. Ha rendelkezésünkre áll kikötőhely, akkor nem kérdés, hogy itt tároljuk vitorlásunkat. Ha lehorgonyozzuk hajónkat, számoljunk vele, hogy a szél forgásával a hajó is forogni fog. A horgonykötél hossza a vízmélység négyszerese legyen. Olyan területen, ahol nincs a közelben kikötő, bójához kikötve is tárolhatjuk hajónkat. A bóját vasbeton „klocnin” rögzítik drótkötéllel, vagy lánccal, mely jóval hosszabb, mint a horgonykötél. Ezt már használat előtt hetekkel ki kell helyezni, hogy belesüllyedjen az iszapba, ne mozduljon el. Október után már veszélyes a hajót vízen tárolni, a téli tárolás majd a parton kivitelezhető. Amire érdemes odafigyelni: ha daruval emeljük ki a hajót, a gurtni ne tegyen kárt benne ne hagyjuk rászáradni a hajótestre az algaréteget, magasnyomású mosóberendezéssel hatékonyan eltávolítható a környezeti hatások ellen használjunk ponyvát, ami alatt biztosítsuk hajónk megfelelő szellőzését a hajó belsejében minden lehetséges helyről távolítsuk el a vizet, mert ha megfagy, szétrepesztheti az alkatrészeket, berendezéseket – a wc-nél és a motornál alkalmazhatunk fagyálló folyadékot, de a víztartály esetében nem, mert mérgező a vitorlákat száraz állapotban összehajtva helyezzük zsákba az akkumulátorokat töltsük fel árammal – erről havonta gondoskodjunk a későbbiekben is – és desztillált vízzel a főkapcsolót kapcsoljuk le, és az üzemanyag tartályt is töltsük fel a helyet, ahol hajónkat tárolni fogjuk, gondosan válasszuk ki, a hajótestet északnyugatnak állítsuk orral ellenőrizzük, hogy a támasztékok nem tudnak belesüllyedni a földbe sehol
Kajak-kenu
Kalandokban gazdag, őszidei kajaktúrák, hazai vizeken evezve
Noha már októbert írunk a naptár szerint, az időjárás szerint még néha-néha meleg lesz. Azonban, ha hajós élményekben gazdag, kora őszi vízi túrákra vágyunk, akkor éppen itt az idő, hogy szétnézzünk a szervezett kajakos illetve kenus programok között. Hiszen ilyenkor csodaszép a táj, a nagy hőségtől sem kell már tartanunk, és a természet is az egyik leggazdagabb arcát fordítja felénk. Folyókon vagy tavakon? Lehet akár egyszerre mindkettő: például a csodálatos szép, és látnivalók terén rendkívül gazdag Tisza-tó. Egyik túralátogató mesélte, hogy számára egyszerűen lenyűgöző élmény volt. Persze ehhez sokat tett hozzá egy jó stílusú, hiteles és szórakoztató túravezető is, aki bizony ilyen esetekben mintegy idegenvezetőként is meg kell, hogy állja a helyét. A tó és a körülötte lévő élővilág bemutatása és – persze mindezek saját, testközelből való megismerése – adja a legfőbb élményt, és mellette pedig már csak hab a tortán, hogy eközben hódolhatunk egyik kedvenc vízi sportunknak is, és az értékes szabadlevegőn lehetünk. Madarak szempontjából a lehető legjobb időszak következik… Bizony, ha szép madarakat szeretnénk megfigyelni, és esetleg lencsevégre kapni, akkor az őszi idény lesz erre a legmegfelelőbb, hiszen ebben az időszakban sokkal több, érdekesebb látnivalónk lehet a többi évszakhoz képest. Ilyenkor már a seregélyek és a fecskék is gyülekeznek, hogy a nádasokban elbújva némi tápanyagban gazdag csemegét vegyenek magukhoz a hosszú vándorút előtt. A seregélyeket is megfigyelhetjük már ilyenkor, ahogy a tőlük megszokott alakzatban szelik át az eget, hogy kukacokra és egyéb puhatestű állatkákra vadásszanak. Vadkacsákat, sőt már ludakat is szép számmal kaphatunk lencsevégre ilyentájt, ekkorra már egyre többen és többen lesznek, ahogyan a szárcsák is több ezres kolóniákban repülve gyülekeznek. Izgalmas, három részre osztható vízi világ A fokozottan védett területű Tisza tó izgalmas, látnivalókban dúsgazdag vízi világát három külön részre oszthatjuk – főleg védettség, illetve a növény – és állatvilág szempontjából. Északabbra a fokozottan védett részt, míg középen a bárki számára megtekinthető területet lelhetjük fel, egyre délebbre haladva, a nyílt víztükör irányába, ahol akár még a jet-ski használata is megengedett. Kenuval, illetve alacsonyabb teljesítményű motorcsónakkal szépen be tudjuk járni majd ezt a területet, melyet leginkább Tiszafüred vagy Poroszló irányából lesz érdemes megközelítenünk. A sűrű és dúsan növő növényzet pedig remek bújócskát ad majd nekünk, ahol csónakunkból kiváló alkalom nyílik majd a különböző, szebbnél szebb madarak és madárrajok megfigyelésére.
Csónak
Hogyan tároljuk evezős hajónkat?
Lassan vége a nyárnak – sajnos – és közeledik az evezősszezon vége. Ilyenkor vízi járgányunk téli pihenőre kényszerül, de nem mindegy, hogy hol és hogyan. Nekünk kell gondoskodni arról, hogy a tárolás biztonságos legyen. A fa hajókat semmiképpen sem jó a szabadban tárolni. Ideális esetben száraz, por-, és fagymentes helyre van szükség. Kertes házban lakó hajótulajdonosok számára remek megoldás egy pince, garázs, vagy műhely. Ha ilyennel nem rendelkezünk, keressünk egy számunkra megfelelő csónakházat, és érdeklődjünk a lehetőségekről. A portól is óvnunk kell hajónkat: fordítsuk lefelé, és jó, ha ponyvával is letakarjuk. Nejlont ne tegyünk rá, mert bepenészedhet! A műanyag hajók esetében is a legjobb megoldás a fedett helységben való tárolás. A szakszerű tárolással kedves vízi járgányunk hosszabb életű lesz, és sokáig szép marad. Az üvegszálas hajók testét károsíthatja a fagy, ha az anyag belsejébe beszivárgó víz megfagy, szétfeszítheti az illesztéseket, roncsolhatja az anyag szerkezetét. A környezeti hatásoknak legjobban ellenálló anyag a polietilén. Ha nincs más mód, és szabadban kell tárolnunk a járművünket, mindenképp a föld felett legalább 30 cm-rel tegyük. Ha a földdel érintkezik a hajótest, elszíneződhet, és a foltokat többet nem tudjuk eltávolítani róla. Ne tegyük le kőre, illetve betonra sem, mert sérülést okozhat. Jó, ha legalább egy eresz, vagy féltető alá be tudjuk vinni. Két helyen általában elegendő feltámasztani a hajót. Ha a feltámasztó fémből van, vonjuk be valamilyen anyaggal, a fém felületre közvetlenül ne tegyük a hajót. Amennyiben fából készült bakot használunk, ellenőrizzük, hogy szög, vagy csavar nem áll ki sehol sem belőle. Fellógatva is tárolhatjuk hajónkat, szintén lehetőség szerint fedett helyen. Ha odafigyelünk rá, megfelelően bánunk vele, és télen is gondoskodunk evezőshajónkról, a következő tavasszal változatlan állapotban használhatjuk újra. A nem megfelelő tárolás miatt hajónk élettartama csökkenhet, esztétikailag károsodhat. Vigyázzunk rá, és óvjuk meg az időjárás viszontagságaitól, fagytól, UV sugárzástól! És akkor jövő nyáron újra gondtalanul foghatjuk kézbe az evezőt és szelhetjük a habokat.
Csónak
Műanyag (Üvegszálas) 3 méteres gyári csónak, utánfutójával eladó
650.000 Ft

Nagy Tamás
Minden régió
+36303260788
Bartók Béla 16

Gyári műanyag, dupla falú(Üvegszálas) 3 méter hosszú, 1.5 méter széles, 60 cm magas csónak, gyári utánfutójával, friss műszakival teljes felszerelésével eladó. Rögtön vihető. Könnyen mozgatható, trimarán kialakítású, ezért nagyon stabil, evezők belső oldalon gyári tartókon elhelyezhetőek. Erősített hátfallal, fenékszivattyú elhelyezhető. Méretre szabott ponyva. Belső szőnyeg. Torziós tengely. Csónak futóval együtt eladó 650.000.Ft
Vitorlázás
FLY20 tőkesúlyos vitorlás kishajó
3.400.000 Ft

Szentiványi Imre
Minden régió
+36309667560

FLY20 típusú keveset használt vitorlás eladó. A hajó kitűnő állapotú. Vitorlázata: nagyvitorla, fock, jó, sérülés mentes állapotú. Kötélzete szükség szerint felújított. Bőszeles vitorla lehetőség kiépített. A hajó belső egyterű 4-6 fő részére alvásra alkalmas. Wc fülke és kis mosogató van, elektromos melegítő használható. Kikötőhely Yacht Klub Agárd zártkörű kikötő konyhával, vizesblokkal. A hajó egyeztetett időpontban ott megtekinthető. Keress telefonon: 30 9667560
Kiegészítő
Yamaha 25 LE motor
800.000 Ft

Langer Krisztián
Tisza-tó
+36309446992

Eladó a képen látható Yamaha 25le 4T rövidcsizmás, önindítós csónakmotor. Amit tudni kell róla, rendszeresen karbantartott, 50 üzem óránként olajcsere a motorban (10W40 yamalube out board), hajtóműben (quicksilver gear lube). Szezonra teljesen felkészítve, ultrahangos karburátor tisztításon és gyertya cserén esett át. Az alábbi alkatrészek lettek cserélve a hajtóműben, 2db függőleges tengely szimering, 2db propeller tengely szimering, vízpumpalapát, vízlapátcsésze, valamint vízpumpalapát alaplap. A motorhoz tartozik egy 30l-es műanyag üzemanyagtank is, gyári Yamaha üzemanyagcsővel és pumpával. Érdeklődni telefonon lehetséges.
#
arpa
+9465590702
ruben_2-9-89@hotmail.com