Hirdetés feladása

Kékszalag 2025-ben

Balaton Vitorlázás hajomania.hu 2020. július 17
Kékszalag 2025-ben

Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 10-én 9 órakor rajtol

Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig

vissza Balatonfüredre.  

A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó

vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a

vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás

turizmus további fejlesztése és népszerűsítése.

Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán

viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi

versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot.

Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen.

A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány

fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600

hajó vág neki a távnak.

Vitorlázás
A TKSTAR gyártmányú TK905 GPS nyomkövető eszköz amellett, hogy igen kedvező áron szerezhető be, számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt érdemes megvizsgálni a vízi jármű-tulajdonosok szemszögéből is e kicsiny eszközben rejlő nagy lehetőségeket. Tenyérben elfér, könnyen elhelyezhető a vízi járműben, beszerelést egyáltalán nem igényel. Strapabíró, porálló, ezért beltéri és kültéri elhelyezésre egyaránt alkalmas, fémrészhez akár saját mágnesével is rögzíthető. A nyomkövetés adta előnyök kihasználására is számos lehetőség kínálkozik a hajózás terén. A TKSTAR TK905 beépített GPS-vevője 5 méteres pontossággal képes meghatározni a hordozó jármű aktuális helyzetét, amelyről akár 10 másodperces időközönként adatot tud küldeni a felhasználónak, legyen szó akár egy vitorlás verseny hajóinak a valós idejű helyzet-meghatározásáról, szabadidős hajózás útvonalrögzítéséről, vagy akár vízi szállítás nyomonkövetéséről. A nyomkövetőhöz egy magyar nyelvű szoftverlicenc is megrendelhető, mely biztosítja a készülék asztali számítógéppel vagy androidos mobileszközzel történő vezérlését és további hasznos funkciókat is. Pl. a nyomkövetővel ellátott hajó(k) aktuális helyzetét az okostelefonunkon megjelenő térképen kísérhetjük figyelemmel. A licenc nem keletkeztet hűségidőt, a felhasználó szabadon lemondhatja vagy szüneteltetheti , pl. ha csak a hajózási főszezonban szeretné használni a plusz funkciókat. Üzemidő tekintetében is élen jár a TKSTAR TK905, ugyanis 5000 mAh (3,7 V) kapacitású Li-ion akkuja akár 90 napig is képes újratöltés nélkül készenlétben tartani a kicsiny készüléket. Aki a magyar forgalmazótól rendeli meg és hozzá SIM kártyát is kér, beüzemelve és használatra készen kaphatja kézhez a nyomkövetőt, akár már másnap – ezáltal ajándéknak is ideális választás lehet.
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
Vitorlázás
Van némi tennivalónk, mielőtt vízre szállnánk kedvenc hajónkkal. Sokunk biztos nem is látta hajóját ősz óta. Talán néhányan nem is tudják, a kikötőben hol is keressék… Ilyenkor jön a fejtőrés: mit is, hogy is, mivel ? Bizonyára a hajókivétel alkalmával mindenki magas nyomású mosóval teljesen tisztára, simára varázsolta hajója vízvonal alatti részét. Ilyenkor a jobb minőségű algagátlót nem kell csiszolni. Egyszerűen kenjük fel az új réteget. Az algagátlóknak alapvetően két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik az önkopó, vagy önpolírozó, a másik a kemény algagátló. Amennyiben önkopó, akkor a fellazult felület nem engedi megtapadni az algákat. A kemény fajtánál a rétegből kiáramló hatóanyag akadályozza az algák felrakódását. A munkálatok végzése során nagyon fontos az egészségünk és a környezetünk védelme. Használjunk védőszemüveget, védőkesztyűt, védőruhát és védőmaszkot ! Az üres dobozokat és az elhasznált szerszámokat mindenképp megfelelő gyűjtőhelyre vigyük ! Ha ezzel végeztünk, jöhet a vízvonal fölötti rész. Elsőként tisztítószerrel mossuk le a hajó felső részét, távolítsuk el az elmúlt szezon szennyeződéseit. Ha úgy ítéljük meg nem árt átpolírozni a hajó testet. A polírozáshoz használjunk műanyag felületekhez kifejlesztett anyagot. Nézzük át a kötelek állapotát, szükség estén cseréljük ki azokat. A fa részeket lakkozzuk, ha kell fáig lecsiszolva, ajánlatos lecsavarozni a műanyagról. A vereteket olajozzuk vagy zsírozzuk meg. Hasznos lehet a zsírzó spray. A csörlőket ajánlatos szétszedni és tisztítás után vízálló zsírral bekenni. Ajánlatos vízre tétel előtt elvégezni, hogy elkerülendő az alkatrészek vízbe esését. Vitorlás esetén ajánlatos egy rongyot húzni benne fel-le, hogy a beragadt port eltávolítsuk. A kabin belsejében sem árt szétnézni. Biztosan találunk pár dolgot ami felújításra, tisztításra, cserére szorul. Ellenőrizzük a műszerek, valamint az elektromos rendszer állapotát.
Elektromos motor és egyebek
49.000 Ft
+36203209455
Eladó Minn Kota 32 librás elektromos motor 12 voltos 3 előre 3 hátra sebességi fokozattal akkumulátorral együtt. Alkalmas vitorlás jolle, gumicsónak vagy horgászcsónak meghajtására. Ára: 49 000ft. Eladó Elvström gyártmányú használt de megkímélt grosz vitorla csúszkás, 4 latnis amiből 1 átmenő. Első él: 10,52 méter szabad alsó él: 4,15 méter. Használható 28-32 lábas hajókra az árbóc és a bumm méreteknek megfelelően. Ára: 129 000ft. Eladó viharfok vitorla használt de megkímélt állapotban. Élköteles, első él 6,65 méter alsó él 2,55 méter. Használható 22-30 lábas hajókra a forstag méretétől függően. Ára: 29 000ft. Eladó Bi-Pot 125 L Platinum hordozható toalett hajóba vagy lakókocsiba gyári dobozában. Ára: 19 000ft. Eladó 2 fix lapátos propeller 2 hengeres Yanmar Z hajtóművén volt. Ára: 29 000ft.
Elektromos motor
49.000 Ft
+36203209455
Eladó Minn Kota 32 librás elektromos motor 12 voltos, 3 előre 3 hátra sebességfokozattal, akkumulátorral együtt. Alkalmas vitorlás jolle, gumicsónak, vagy horgászcsónak meghajtására. Ára: 49 000ft. Eladó Elvström gyártmányú használt, de megkímélt grosz vitorla 28-32 lábas hajóra az árbóc és a bumm méretétől függően. Csúszkás 4 latnis amibő 1 átmenő. Első él: 10,52 méter alsó szabad él: 4,15 méter. Ár: 129 000 ft. Eladó vihar fok vitorla egyszer használt megkímélt állapotban. 22-30 lábas hajókra használható a forstag méretétől függően. Első él: 6,65 méter alsó élí. 2,55 méter, élköteles. ára: 29 000ft. Eladó Bi Pot 125L Platinum hotdozható toalett gyári dobozában. Hajóban vagy lakókocsiban használható. Ár: 19 000ft. Eladó 2 fix lapátos propeller, 2 hengeres Yanmar motor Z hajtóművén volt. Ár:39 000ft. Elérhetőség: Gábor József 26 20 320 9455
Eladó Balaton 25 vitorlás
5.600.000 Ft
+36303717222
Családi okból eladó B25 típusú, 8 méteres, hibátlan állapotú, rendszeresen karbantartott túravitorlás friss vizsgával (2025.07). A vitorlás tartozékai: egy szinte új külmotor (Yamaha F6), tárolókocsi, téli ponyva, spinakker, stb. A képen látható bimini javításra szorul. A vitorlás kikötő hely nélkül eladó, Tihanyban, előre egyeztetett időpontban megtekinthető.
Tanfolyam
Magyar Hajozasi Sport Club
+36203522691 info@mhsc.hu
2300 Ráckeve Dömsödi út 2.
Bérlés
BAYACHT CHARTER
+3636 bayachtcharter@gmail.com
Bérlés
T Flotta
+36305424208 info@tflotta.hu
8600 Siófok Korosi Csoma Sandor 7