Hirdetés feladása

Július 14-én rajtol 48. Kékszalag Erste World nagydíj!

Vitorlázás Vitorlás hajó 25 lábig Vitorlás hajó 26 lábtól Vitorlás felszerelés hajomania.hu 2016. július 11
Július 14-én rajtol 48. Kékszalag Erste World nagydíj!

Aki már régóta vitorlázik, vagy legalábbis jobban ismeri a hajózási szakmai eseményeket, már bizonyára tudja: az idén július 14-ére tűzték ki az országos Kékszalag néven ismert, hosszú távú vitorlás versenyt, mely a Balaton és a vitorlázás szerelmeseinek legnagyobb ünnepe már hosszú idők óta – egészen pontosan 1934 óta – és szinte már eggyé vált a balatoni vitorlázással.

A Kékszalag sok tekintetben egyedi, már eleve a hossza és az időtartama miatt is. Mind a megtett távolság, mind pedig az az idő, amit a hajónkon vitorlázással töltünk – jóval nagyobb állóképességet, fizikai illetve szellemi megterhelést ró ránk, hajós versenyzőkre – ha úgy döntünk, hogy indulunk a versenyen. Hajónkat is komoly próbatételnek tesszük ki nyilván ez idő alatt, ezért nagyon fontos az alapos felkészülés, minden tekintetben, hiszen a résztvevők egyszerre küzdenek meg a természeti erőkkel, vízzel és széllel – és természetesen az ellenfelekkel is.

Hol tudok nevezni, ha szeretnék indulni?

A fővárosban, 2016. július 6-án, 12 és 20 óra között tud majd nevezni, 9000 Ft-os nevezési díj ellenében minden indulni készülő vitorlás versenyző, a már ismert és szokott helyeken: Budapesten a 14. kerületben, a Magyar Sport Házának földszinti tárgyalótermében. A pontos cím:

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

Természetesen idén is él a helyszíni, balatonfüredi nevezés, melynek pontos időpontja és helyszíne az alábbi: 2016. július 13. 11 és 22 óra között – elég tág az időintervallum – és mindezt a Balatonfüred Kékszalag rendezvénysátorban tudjuk megtenni, melynek pontos címe:

8230 Balatonfüred, Zákonyi F. u. 8.

Ha szeretnénk kipróbálni magunkat és a hajót, vagyis elindulni, rajtolni a versenyen, akkor érdemes odafigyelnünk és nem lekésnünk a nevezési időpontokat, mert sem a verseny napján illetve a kiírt nevezési időpontokon túl már nem fogadnak el nevezéseket a verseny szervezői!

Mit kell tudni röviden a Kékszalag versenyek helyszíneiről: Mekkora távot tesznek meg a versenyzők, és honnan indul a rajt?

Az egyik legfontosabb tudnivaló maga a verseny távja, ez pedig légvonalban mérve 160 kilométer, amit persze egyénileg navigálva, hogy a lehető leggyorsabban célt érjenek, vagyis, nem egyenesen tesznek meg a versenyzők. A rajt Balatonfüred kikötőjéből indulva, Balatonkenesén át – itt lesz az első pályajel – majd innen Siófok felé haladnak a versenyzők. A Tihanyi-szoroson átkelve egészen Keszthelyig vitorlázva fordulnak vissza, hogy elérjék újra a célállomást, a balatonfüredi kikötőt.

Kép forrása: http://www.kekszalag.hu/

Szerző: Náray Vilmos

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 30-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
Figyelem ! A minap rutinellenőrzésen estem át a Balaton közepén. Az amúgy teljesen korrekt, udvarias rendőrök (kellő búntetetés fejében) tájékoztattak, hogy a eü. alkalmasságim lejárt. Annak, aki olyan figyelmetlen, -mint én - időben szólok, hogy a jogosítvány elején látható dátum nem az eü alkalmasság lejárata!!!! jó szelet Bandesz
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
téli takaróponyva
100.000 Ft
+36303283162
42 láb hosszú hajóról eladó használt, kis javításra szoruló takaróponyva. A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ !!!!!
MALU 30
5.500.000 Ft
+36308691663
Családi okok miatt jóval a piaci értéke alatt, eladóvá vált 2014-es évjáratú, megkímélt, 30 lábas, összkomfortos (vegyi WC, mikro, mosogató, hűtő) vitorlásunk. A fekvőhelyek matracai vadonatújak, a motor folyamatosan szervizelt, kifogástalan állapotú, üzembiztos. Az ár a hajóhoz tartozó spinakert, genakkert, takaróponyvát és tárolókocsit is tartalmazza. Versenyzésre és túrázásra egyaránt alkalmas.
8649 Balatonberény, Muskátli utca
1.200.000 Ft
+36204768976
Életkorom miatt szeretném ELCSERÉLNI "sportos" Gouteron Simoun 4.85 típusú műanyag vitorlásomat teljes felszerelésével egy műanyag Kalózra (amin anno tanultam vitorlázni a '60-as évek végén).
Bérlés
T Flotta
+36305424208 info@tflotta.hu
8600 Siófok Korosi Csoma Sandor 7
Bérlés
BalatonPRO
+36309061407 info@balatonpro.hu
8600 Siófok Vitorlás u. 16.
Szerviz, javítás
Fodor Flotta
+36202999150 fodorflotta@gmail.com