Hirdetés feladása

Mini vitorlásiskola III. rész

Vitorlázás hajomania.hu 2016. március 2
Mini vitorlásiskola III. rész

A hajók fedélzete és a munkatér

Mint ugye tudjuk, hogy többféle vitorlás csónak és hajó létezik – az egyszerűbbektől a bonyolultabbakig – így aztán számtalanféle forma és lehetőség kínálkozik a fedélzet és a munkatér bemutatását illetően is. Gyakrabban látunk olyan verziót, hogy fedett a hajótér felülről, ezt deck-nek nevezik, míg az egyszerűbb hajóknál nyitott a fedélzet.

A deck illetve a külhéj között vízmentesen zárt, kisebb vagy nagyobb rekeszeket szoktak beépíteni, hiszen ezek biztosítják majd a hajónk úszóképességét, illetve azt is, hogy egy esetleges borulást követően visszaálljon a hajónk egyensúlya. Ilyenkor a vízzel teli hajót kiborítják, kiemelik, így biztosítva az újbóli menetképességet. És mivel a jollé típusú hajókban a borulás egyáltalán nem ritka eset, éppen ezért nagyon fontos, a légszekrényeket hermetikusan lezárni, és épen tartani.

Cockpit (a munkatér) Rigg (mint a vitorláshajó „motorja”)

Mivel nagyon fontos felhívni itt a figyelmet arra, hogy egy vitorlás hajó tulajdonosnak bizony el kell tudnia végeznie néhány kisebb, egyszerűbb javítást a hajón, és egy kis szerelést is – ezért jó ha tudjuk, hogy mi micsoda és milyen célt is szolgál pontosan.

A fedélzeten lévő munkatérben – melyet cockpitnak hívnak más néven – szerelvények vannak elhelyezve, ezek azonban már a vitorlásunk másik főbb részéhez, a rigg-hez tartoznak. A rigg – mondhatni – „motorja” - azaz főbb, lényegi része a hajónak, és főbb részei a vitorlák, a rudazat, és az álló – vagy mozgó kötélzet. Ezek biztosítják, és teszik lehetővé számunkra, hogy a hajót menet közben minden körülmények között uralni tudjuk.

Egy hajótulajdonos jobb, ha mindenre körültekintően odafigyel…

Sok esetben mindössze a másodperc törtrészei alatt kell tudni meghúzni egy mozgókötelet, vagy kiengedni a vitorlát. Ezért is nagyon fontos, hogy még az idény kezdete előtt gondosan átnézzük a szerelvényeket, illetve különösen, ha új, vagy számunkra még ismeretlen a hajó, akkor pedig nem árt időt szánnunk arra is, hogy végignézzük és kitapasztaljuk a különböző kötélrendszerek működését – nincs ugyanis két egyforma hajó! Sok esetben egy hajót egyedileg, az új tulajdonos kérése és igényei alapján szerelnek, illetve turbóznak fel, máskor pedig a használat során elkerülhetetlen rongálódások azok, amiket egyébként sem tudunk kiküszöbölni, de mindenképpen oda kell figyelni rájuk, és alaposan átnézni hajónkat az újbóli vízre szállás előtt!

Itt kell felhívnom a figyelmet arra, hogy minden vitorlázónak el kell tudnia végezni néhány egyszerűbb javítási és szerelési munkát. Óhatatlan, hogy menet közben egy rejtett hibájú kötél el ne szakadjon, vagy valamelyik alkatrész ne bírja ki az időjárás váratlan alakulása miatt rá nehezedő igénybevételt.

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 30-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
Figyelem ! A minap rutinellenőrzésen estem át a Balaton közepén. Az amúgy teljesen korrekt, udvarias rendőrök (kellő búntetetés fejében) tájékoztattak, hogy a eü. alkalmasságim lejárt. Annak, aki olyan figyelmetlen, -mint én - időben szólok, hogy a jogosítvány elején látható dátum nem az eü alkalmasság lejárata!!!! jó szelet Bandesz
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
Eladó CNOS 8.2
3.800.000 Ft
+36203327881
Eladó CNSO 8.2 vitorlás – Balatonfüred Irányár: 3 800.000 Ft Eladó egy 1985-ös évjáratú CNSO 8.2 típusú vitorlás hajó, Balatonfüreden. A hajó átlagos, korának megfelelő állapotban van, jól használható felszereltséggel. Balatonfüreden megtekinthető, parti tárolóval rendelkezik. Főbb műszaki adatok: Évjárat: 1985 Beépített Volvo Penta dízelmotor, 10 LE Hajóvizsga érvényessége: 2028. június Vitorlák: kb. 10 évesek Fockroller Felszereltség: Hűtő WC Bluetooth-os hifi külső és belső hangszórókkal Belső LED-világítás Konnektorok 2021-es felújítások és fejlesztések: Teljes külső festés Belső ágymatracok cseréje Belső LED-világítás kialakítása Konnektorok kiépítése A hajó Balatonfüreden megtekinthető, parti tárolóval rendelkezik. Érdeklődni privát üzenetben vagy telefonon lehet.
B-31-es hajoközössegi jog átadó Balatonkenesei kikötő bérlettel
100.000 Ft
+36209441492
B-31 es hajo hajóközössegi hányad átadó
BAVARIA 33 Cruiser
34.900.000 Ft
+36204153398
ÁRESÉS! MOST 36.9 M FT HELYETT 34.9 M FT ! BAVARIA 33 CRUISER ELADÓ! 2 KABINOS - TULAJDONOSI VÁLTOZAT - 1.50-ES MERÜLÉS - XXL-ES FÜRDŐPLATFORM -JÓ FELSZERELTSÉG! Minőség, komfort, biztonság és stílus jellemzi a legendás Bavaria hajógyár kiforrott 33-as cruiser modelljét. A Farr Yacht Design tervei alapján készült hajó kényelmes belső tereivel, letisztult, elegáns vonalvezetésével, remek felszereltségével és jó vitorlázó tulajdonságaival sok örömöt nyújt Tulajdonosának, kategóriájában az egyik legkedveltebb modell. Kis legénységgel, akár egykezesen is nagyon jól vitorlázható, jellemző rá a könnyű kezelhetőség. Akár első hajónak is optimális, de tapasztalt kapitányoknak is hosszú évekre kitűnő társ tud lenni a vízen, a dokkban pedig kényelmes úszó nyaralóként funkcionál. Műszaki adatok: Hajóhossz: 9.99 m Vízvonalhossz: 8.85 m Szélesség: 3.42 m Merülés:1.50 m Tömeg: 5200 kg Vitorlafelület: 51 m² 2015/6 -as évjárat, kimondottan jó állapot, Volvo Penta D1-20 dízel belmotor. Vitorlázat, rudazat: Seldén alu árbóc és bum, gázrugós alba, Elvström dakron RollGénua és klasszikus, Elvström dakron lazy jackes nagyvitorla. A hajóban 2 nagy méretű, kényelmes kajüt, praktikus szalon + L-alakú konyha, tágas vizesblokk található. Műszerezettsége kitűnő: Garmin szél-, sebesség- és mélységmérő, Garmin Autopilot, GarminVHF adó-vevő rádió, Garmin chartplotter. ÚJ VETUS orrsugár kormány, új elektromos WC, Elvström vitorlák, Lewmar csörlők, lehajtható XXL-es gyári fürdőplatform, Webasto állófűtés, rolók, szúnyoghálók és sok más kiforrott, praktikus megoldás teszi teljessé a hajózás és a nyaralás élményét! Érvényes magyar okmányokkal,10 főre vizsgáztatva. IGAZI GYÖNGYSZEM KERESI IGÉNYES, ÚJ TULAJDONOSÁT !
Kereskedő
Bavaria Hungary
info@bavaria.hu
Kereskedő
D
+3636G info@joszelet.com
Bérlés
Balázs József
+36706009045 info@sailingbalatonfuzfo.hu