Hirdetés feladása

Kékszalag 2024-ben

Balaton Vitorlázás hajomania.hu 2020. július 17
Kékszalag 2024-ben

Európa legrégebbi és leghosszabb (160km) tókerülő versenye július 18-án 9 órakor rajtol

Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig

vissza Balatonfüredre.  

A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó

vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a

vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás

turizmus további fejlesztése és népszerűsítése.

Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán

viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi

versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot.

Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen.

A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány

fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600

hajó vág neki a távnak.

Vitorlázás
A TKSTAR gyártmányú TK905 GPS nyomkövető eszköz amellett, hogy igen kedvező áron szerezhető be, számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt érdemes megvizsgálni a vízi jármű-tulajdonosok szemszögéből is e kicsiny eszközben rejlő nagy lehetőségeket. Tenyérben elfér, könnyen elhelyezhető a vízi járműben, beszerelést egyáltalán nem igényel. Strapabíró, porálló, ezért beltéri és kültéri elhelyezésre egyaránt alkalmas, fémrészhez akár saját mágnesével is rögzíthető. A nyomkövetés adta előnyök kihasználására is számos lehetőség kínálkozik a hajózás terén. A TKSTAR TK905 beépített GPS-vevője 5 méteres pontossággal képes meghatározni a hordozó jármű aktuális helyzetét, amelyről akár 10 másodperces időközönként adatot tud küldeni a felhasználónak, legyen szó akár egy vitorlás verseny hajóinak a valós idejű helyzet-meghatározásáról, szabadidős hajózás útvonalrögzítéséről, vagy akár vízi szállítás nyomonkövetéséről. A nyomkövetőhöz egy magyar nyelvű szoftverlicenc is megrendelhető, mely biztosítja a készülék asztali számítógéppel vagy androidos mobileszközzel történő vezérlését és további hasznos funkciókat is. Pl. a nyomkövetővel ellátott hajó(k) aktuális helyzetét az okostelefonunkon megjelenő térképen kísérhetjük figyelemmel. A licenc nem keletkeztet hűségidőt, a felhasználó szabadon lemondhatja vagy szüneteltetheti , pl. ha csak a hajózási főszezonban szeretné használni a plusz funkciókat. Üzemidő tekintetében is élen jár a TKSTAR TK905, ugyanis 5000 mAh (3,7 V) kapacitású Li-ion akkuja akár 90 napig is képes újratöltés nélkül készenlétben tartani a kicsiny készüléket. Aki a magyar forgalmazótól rendeli meg és hozzá SIM kártyát is kér, beüzemelve és használatra készen kaphatja kézhez a nyomkövetőt, akár már másnap – ezáltal ajándéknak is ideális választás lehet.
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
Vitorlázás
Van némi tennivalónk, mielőtt vízre szállnánk kedvenc hajónkkal. Sokunk biztos nem is látta hajóját ősz óta. Talán néhányan nem is tudják, a kikötőben hol is keressék… Ilyenkor jön a fejtőrés: mit is, hogy is, mivel ? Bizonyára a hajókivétel alkalmával mindenki magas nyomású mosóval teljesen tisztára, simára varázsolta hajója vízvonal alatti részét. Ilyenkor a jobb minőségű algagátlót nem kell csiszolni. Egyszerűen kenjük fel az új réteget. Az algagátlóknak alapvetően két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik az önkopó, vagy önpolírozó, a másik a kemény algagátló. Amennyiben önkopó, akkor a fellazult felület nem engedi megtapadni az algákat. A kemény fajtánál a rétegből kiáramló hatóanyag akadályozza az algák felrakódását. A munkálatok végzése során nagyon fontos az egészségünk és a környezetünk védelme. Használjunk védőszemüveget, védőkesztyűt, védőruhát és védőmaszkot ! Az üres dobozokat és az elhasznált szerszámokat mindenképp megfelelő gyűjtőhelyre vigyük ! Ha ezzel végeztünk, jöhet a vízvonal fölötti rész. Elsőként tisztítószerrel mossuk le a hajó felső részét, távolítsuk el az elmúlt szezon szennyeződéseit. Ha úgy ítéljük meg nem árt átpolírozni a hajó testet. A polírozáshoz használjunk műanyag felületekhez kifejlesztett anyagot. Nézzük át a kötelek állapotát, szükség estén cseréljük ki azokat. A fa részeket lakkozzuk, ha kell fáig lecsiszolva, ajánlatos lecsavarozni a műanyagról. A vereteket olajozzuk vagy zsírozzuk meg. Hasznos lehet a zsírzó spray. A csörlőket ajánlatos szétszedni és tisztítás után vízálló zsírral bekenni. Ajánlatos vízre tétel előtt elvégezni, hogy elkerülendő az alkatrészek vízbe esését. Vitorlás esetén ajánlatos egy rongyot húzni benne fel-le, hogy a beragadt port eltávolítsuk. A kabin belsejében sem árt szétnézni. Biztosan találunk pár dolgot ami felújításra, tisztításra, cserére szorul. Ellenőrizzük a műszerek, valamint az elektromos rendszer állapotát.
Peiso 22s
2.250.000 Ft
+36705189896
Eladó egy Peiso 22S osztrák gyártmányú 22lábas, ~7méter hosszú, 60cm merülésű, fix tőkesúlyos túravitorlás. A hajótest jó állapotban van, a kabin tölgyfa bútorzata, kárpitozása 4 éve teljes felújításon esett át. A hajóhoz egy genua, vihargross és egy gross vitorla van, merev forstag fokrollerrel és egy Torqeedo Travel motor litium-ionos akkuval. Téli tárolókocsi Osztrák adásvételi szerződés
MACGEGOR 26
5.700.000 Ft
+36702763838
Tulajdonostól, jó állapotú, új belső kárpitozással, utánfutó nélkül eladó. 40 cm-es vízben is hajózásra alkalmas, ezért Balaton Siófoki oldalára különösen ajánlott. 50 LE 4 ütemű Yamaha motorral.
Horgászcsónak kis kabinnal
239.000 Ft
+4366488162122
Eladó a képeken látható horgászcsónak. Kényelmes, tágas, csónak, ami méreteinek (4,7x1,5m) köszönhetöen elég stabil az orrában légkamrával és egy viszonylag nagy méretü, zárható tárolórekesszel. Jelenleg van rajta egy rendkívül praktikus felépítmény, ami nagyszerü védelmet jelent az idöjárás viszontagságaival szemben. Amennyiben az új tulaj ezt nem szeretné egyszerüen leszerelhetö. Van hozzá egy jó állapotú takaróponyva, amivel vízmentesen tartható. Igény esetén (+50eFt) a képeken látható utánfutót (vonófejjel, csörlövel) szívesen adom hozzá - ez azonban nem rendelkezik papírokkal. Kérdés, ajánlat esetén kérem keressenek! T: +43 66488162122 (Whatsapp, Viber is)
Tanfolyam
Magyar Hajozasi Sport Club
+36203522691 info@mhsc.hu
2300 Ráckeve Dömsödi út 2.
Bérlés
BAYACHT CHARTER
+3636 bayachtcharter@gmail.com
Bérlés
T Flotta
+36305424208 info@tflotta.hu
8600 Siófok Korosi Csoma Sandor 7