Hirdetés feladása

A hajóbérlés előnyeiről

Bérlés Vitorlázás hajomania.hu 2016. április 12
A hajóbérlés előnyeiről

Hajózni, vagy egyenesen a vitorlás közösség tagjának lenni felemelő érzés, az oda vezető út viszont nem csak abból áll, hogy valaki leteszi a vitorlás jogosítványt. A lényeg, az igazán nagy dobás nem más, mint a hajó megvétele és fenntartása, ez azonban elsőre sokaknak nagy falat. Nincs ezzel semmi probléma, és szerintünk nem is feltétlenül kell mindenkinek egyből hajót vennie, akinek megtetszik ez a sport. Szerencsére ma már a hajóbérlés lehetősége szinte minden kikötőben adott, az alábbiakban a hajóbérlés vitathatatlan előnyeit vesszük sorra.

A vitorlás, vagy bármilyen másik hajó fenntartása költséges és nagy odafigyelést igénylő feladat, kezdve a karbantartástól, a kikötői díjakon át a téli tárolásig, és akkor még nem is esett szó a kisebb-nagyobb alkatrészek, kütyük és kiegészítők beszerzéséről. A hajó kicsit olyan, mint egy lakás, mindig lehet rá költeni még egy kicsit (sokat) és soha nem lesz kész igazán. A bérelt hajók esetében ezek a problémák fel sem merülnek, hiszen az eddig részletezett és a további, még meg nem említett költségek mind az üzembentartót terhelik. A szerencsés bérlőnek csak annyi a dolga, hogy keresi a szelet és gyönyörködik a kilátásban, miután rendben visszavitte a hajót, az már nem az ő felelőssége.

Hajót persze nem csak tapasztalt, vagy kevésbé tapasztalt hajós ember bérelhet, teljesen kezdőknek is bátran ajánljuk, akkor is, ha vitorlást még csak a kikötői sétányról láttak. Kezdő, vagy vitorlás jogosítvány nélküli csoportok esetében viszont csak hozzáértő kapitánnyal vehető igénybe a szolgáltatás, de a hajózás alapjait, és főleg a hajózás élményét így is magáévá teheti az alkalmi hajós. A kikötésben a hajón mindenkinek részt kell vennie, a kapitányok pedig szívesen bevezetik a hajózás rejtelmeibe az utasokat, és szinte biztos, hogy mindenki beleszeret ebbe a gyönyörű sportba az út végére.

Nézz szét a hajómániásoknak fenntartott oldalunkon, vagy keress minket bátran, ha bérelhető hajóra van szükséged, akkor mi egész biztos tudunk segíteni!

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 30-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
Figyelem ! A minap rutinellenőrzésen estem át a Balaton közepén. Az amúgy teljesen korrekt, udvarias rendőrök (kellő búntetetés fejében) tájékoztattak, hogy a eü. alkalmasságim lejárt. Annak, aki olyan figyelmetlen, -mint én - időben szólok, hogy a jogosítvány elején látható dátum nem az eü alkalmasság lejárata!!!! jó szelet Bandesz
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
téli takaróponyva
100.000 Ft
+36303283162
42 láb hosszú hajóról eladó használt, kis javításra szoruló takaróponyva. A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ !!!!!
MALU 30
5.500.000 Ft
+36308691663
Családi okok miatt jóval a piaci értéke alatt, eladóvá vált 2014-es évjáratú, megkímélt, 30 lábas, összkomfortos (vegyi WC, mikro, mosogató, hűtő) vitorlásunk. A fekvőhelyek matracai vadonatújak, a motor folyamatosan szervizelt, kifogástalan állapotú, üzembiztos. Az ár a hajóhoz tartozó spinakert, genakkert, takaróponyvát és tárolókocsit is tartalmazza. Versenyzésre és túrázásra egyaránt alkalmas.
8649 Balatonberény, Muskátli utca
1.200.000 Ft
+36204768976
Életkorom miatt szeretném ELCSERÉLNI "sportos" Gouteron Simoun 4.85 típusú műanyag vitorlásomat teljes felszerelésével egy műanyag Kalózra (amin anno tanultam vitorlázni a '60-as évek végén).
Bérlés
BAYACHT CHARTER
+3636 bayachtcharter@gmail.com
Bérlés
T Flotta
+36305424208 info@tflotta.hu
8600 Siófok Korosi Csoma Sandor 7
Bérlés
BalatonPRO
+36309061407 info@balatonpro.hu
8600 Siófok Vitorlás u. 16.