96.000 Ft
+36309326840
Egy kiállító teremben láttuk meg és szerettünk bele a praktikusan felnyitható 2 kiülőbe.
A kiállító darabot vásároltuk meg (fénykép).
B18-asunk felújításra várt, ami a vásárlás után 12 évvel kezdődött és fejeződött be.
Ekkor már nem került fel a hajóra, kategória váltás miatt.
Kifejezetten alkalmas B18-ra, vagy hasonló jellegű kishajóra.
Kiváló kilátást biztosít menet közben, a fürdőzést is segíti stabil tartásával, (mint kapaszkodó a ki és bemenetelnél), ill. a szabályok szerinti horgászáshoz nyújt kényelmet.
Méretei:
Hajó hosszú oldalánál: 70 cm
Hajó végén: 28 cm
Magassága: 46 cm
Ára párban, 96.000 Ft
10.000 Euro
+36204717432
Tavi tőkesúly + kormány lapát eladó
150.000 Ft
+36305850889
Újszerű, pár üzemórát használt , kifogástalan állapot.
Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160km) tókerülő versenye július 18-án 9 órakor rajtol
Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig
vissza Balatonfüredre.
A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó
vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a
vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás
turizmus további fejlesztése és népszerűsítése.
Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán
viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi
versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot.
Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen.
A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány
fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600
hajó vág neki a távnak.
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál .
A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk:
• a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére.
• a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és
• a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére,
A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben.
• I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni.
• II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos.
A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki.
Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén
A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel.
A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban.
A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve.
Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
Balaton
Bizony, a hajózásnak, ahogyan minden más sportnak is – természetesen vannak szabályai. Érdemes ezekkel is tisztában lennünk, és alaposan utánajárnunk, hogy még véletlenül se kerüljünk kellemetlen helyzetbe. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hivatalos tájékoztatóját böngészve jutottunk el mi is az alábbi néhány információhoz, melyekről úgy gondoltunk, hasznos lesz, ha tájékoztatjuk olvasóinkat. Kezdjük most a csónakázás szabályaival.
A csónakázás legfőbb szabályairól röviden
Csónak vezetésére az a személy lehet jogosult, aki legalább a 14. életévét betöltötte, úszni tud, valamint a vezetésben is megfelelő gyakorlattal bír. Amennyiben több személy utazik majd a csónakban, ki kell jelölni egy vezetőt, aki már legalább a 16. életévét betöltötte, illetve ha gépi meghajtású csónakról, járműről van szó, akkor legalább 17 éves kell, hogy legyen az illető.
Fontos szabályok vonatkoznak az elindulásra, illetve a kikötőből való kiállásra is. A parttól, illetve a kikötőhelytől való elindulásra illetve menetirány változtatására is akkor van lehetőség – szabályos keretek között – ha az nem zavar más, vízi közlekedésben részt vevőt, illetve úszót, aki a vízben tartózkodik – vagyis senkinek a testi épségét nem veszélyezteti.
Fontos szabály, hogy ügyeljünk nagyon a kötelező felszerelésekre is: legalább egy db mentőmellény, legalább 1 db evező és horgony – ez utóbbinak meg kell haladnia a csónak horgony nélkül mért tömegének minimum az 5%-át. Ha nincsen speciális, szakszerű horgonyunk, akkor ez egy ideiglenes rögzítésre alkalmas, más, veszélytelen eszközzel is helyettesíthető. Valamint, kell még legyen a csónakban vízmérő, a kikötéshez alkalmas lánc vagy kötél, illetve egy elektromos lámpa, fényjelzés céljából, melyen több, egymástól függetlenül is működő led izzó, vagy dióda lelhető fel, de tartalék áramforrással is kell hogy rendelkezzünk a naplementétől a következő nap felkeltéig tartó időszakban. Tűzoltó készülék, illetve a csónak üzemben tartójának a pontos adatai és elérhetősége kell még, hogy velünk legyen az út során, amennyiben szabályszerűen szeretnénk csónakázni.
Hamarosan folytatjuk!