Hirdetés feladása

kikötői 1x1

Balaton Velencei-tó Tisza-tó Vitorlázás Vitorlás hajó 25 lábig Vitorlás hajó 26 lábtól Motoros hajó 5m-ig Motoros hajó 5m-től hajomania.hu 2018. szeptember 26
kikötői 1x1

Bizony, a hajózásnak, ahogyan minden más sportnak is – természetesen vannak szabályai. Érdemes ezekkel is tisztában lennünk, és alaposan utánajárnunk, hogy még véletlenül se kerüljünk kellemetlen helyzetbe. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hivatalos tájékoztatóját böngészve jutottunk el mi is az alábbi néhány információhoz, melyekről úgy gondoltunk, hasznos lesz, ha tájékoztatjuk olvasóinkat. Kezdjük most a csónakázás szabályaival.

A csónakázás legfőbb szabályairól röviden

Csónak vezetésére az a személy lehet jogosult, aki legalább a 14. életévét betöltötte, úszni tud, valamint a vezetésben is megfelelő gyakorlattal bír. Amennyiben több személy utazik majd a csónakban, ki kell jelölni egy vezetőt, aki már legalább a 16. életévét betöltötte, illetve ha gépi meghajtású csónakról, járműről van szó, akkor legalább 17 éves kell, hogy legyen az illető.

Fontos szabályok vonatkoznak az elindulásra, illetve a kikötőből való kiállásra is. A parttól, illetve a kikötőhelytől való elindulásra illetve menetirány változtatására is akkor van lehetőség – szabályos keretek között – ha az nem zavar más, vízi közlekedésben részt vevőt, illetve úszót, aki a vízben tartózkodik – vagyis senkinek a testi épségét nem veszélyezteti.

Fontos szabály, hogy ügyeljünk nagyon a kötelező felszerelésekre is: legalább egy db mentőmellény, legalább 1 db evező és horgony – ez utóbbinak meg kell haladnia a csónak horgony nélkül mért tömegének minimum az 5%-át. Ha nincsen speciális, szakszerű horgonyunk, akkor ez egy ideiglenes rögzítésre alkalmas, más, veszélytelen eszközzel is helyettesíthető. Valamint, kell még legyen a csónakban vízmérő, a kikötéshez alkalmas lánc vagy kötél, illetve egy elektromos lámpa, fényjelzés céljából, melyen több, egymástól függetlenül is működő led izzó, vagy dióda lelhető fel, de tartalék áramforrással is kell hogy rendelkezzünk a naplementétől a következő nap felkeltéig tartó időszakban. Tűzoltó készülék, illetve a csónak üzemben tartójának a pontos adatai és elérhetősége kell még, hogy velünk legyen az út során, amennyiben szabályszerűen szeretnénk csónakázni.

Hamarosan folytatjuk!

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 30-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
Figyelem ! A minap rutinellenőrzésen estem át a Balaton közepén. Az amúgy teljesen korrekt, udvarias rendőrök (kellő búntetetés fejében) tájékoztattak, hogy a eü. alkalmasságim lejárt. Annak, aki olyan figyelmetlen, -mint én - időben szólok, hogy a jogosítvány elején látható dátum nem az eü alkalmasság lejárata!!!! jó szelet Bandesz
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
Bayliner 245 SB 4.5 50 üzemórás motorral
11.000.000 Ft
+36704219189
Eladó egy Bayliner 245 SB 50 üzemórás 4500 cc Mercruiser 4.5 MPI 250 LE motorral Pongratz 3500 Kg utánfutóval! Dupla kabinos! Fürdőszoba, hűtő-mikro, hideg-meleg vizes zuhany stb stb. Annyit tud mint egy 27-28 lábas hajó csak olcsóbb és jobb a fogyasztása! Utánfutó 2 Millió Ft!
Bayliner
4.500.000 Ft
+36704219189
Új hajó vásárlása miatt korrekt áron eladó már az újabb fajta Bayliner 2052 cuddy szép egyenes kajütös és már a boltíves kabinos. Szuper megkímélt erős 4.3-as Mercruiser motor VORTEC hengerfej! Szolíd fogyasztás. 1999 évjárat.Friss Magyar hajólevél Ha ennyiért nem kell kérlek vegyél orrkiülőst vagy régebbit. 4.5 Millió Ft. Tel: 70- . 421. - 91. - 89
Eladó Lakóhajó aTisza tavon
25.990.000 Ft
+36309770540
Eladó második tulajdonostól lakóhajó. Szezon alatt (április 1-től október 31-ig)vízen, téli időszakban parton tárolt. Az ár tartalmazza a takaróponyvát, és a tat küldő részéhez tartozó ponyvát, amely áttetsző ablakokkal rendelkezik. Az utánfutó az ár része. A hajón naptető található, melyhez napozó párnák tartoznak. A hajó kormányozásának másodlagos lehetősége a taton kiépített kormányrúd. Fürdőlétre elől-hátul. Külső zuhany hideg-meleg vízzel. 80 literes édesvíz, 120 literes szürkevíz tartály (kijelzővel). Webasto fűtés beltéren, valamint kültéren a ponyvával lezárt részen. 12, 220 voltos aljzatok. A halradart és a kötelező felszereléseket az ár nem tartalmazza.
Tanfolyam
Magyar Hajozasi Sport Club
+36203522691 info@mhsc.hu
2300 Ráckeve Dömsödi út 2.
Szerviz, javítás
Duna Hajók
+36301617105 dunahajok@dunahajok.hu
9025 Győr Ikrényi út 14.
Kereskedő
Balkánfer Kft
+36301617484 balkanfer@gmail.com
1191 Budapest Szabó Ervin u. 31