Hirdetés feladása

Idén kerül megrendezésre az 52. Kékszalag

Balaton Vitorlázás hajomania.hu 2018. június 15
Idén kerül megrendezésre az 52. Kékszalag

Európa legrégebbi és leghosszabb (160km) tókerülő versenye július 2-án rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre. Idén is várhatóan több mint 600 induló vág neki Európa legnagyobb tókerülő versenyének. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése.

Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc¬csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. Tavaly nevezetesen 526 hajó állt rajthoz, azonban csak 395-en értek célba. Ez a szám mutatja, hogy egy igen komoly és nehéz versenyről van szó. A Kékszalag 2010-ben büszkélkedhetett a legtöbb indulóval: 593 hajó állt a rajtvonalhoz. Idén pedig valószínűleg újabb részvételi rekord születik.

Ebben az időszakban érdemes ellátogatni a Balatonhoz hiszen a Kékszalag mellett számos más neves esemény kerül megrendezésre. A verseny napját megelőzően rendezik a Kékpántlikát, melyet a gyerekek „Kékszalagjának” szoktak nevezni. A nevezetes Anna-napi bált pedig pár nappal előtte, tartják. Valamint ezen a hétvégén rendezik a Fehér szalag versenyt is.

A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor egyszerre mintegy 600 hajó vág neki a távnak. Az se csüggedjen, aki idén nem tud ellátogatni a versenyre.

fotó: kekszalag.hu

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 30-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
Figyelem ! A minap rutinellenőrzésen estem át a Balaton közepén. Az amúgy teljesen korrekt, udvarias rendőrök (kellő búntetetés fejében) tájékoztattak, hogy a eü. alkalmasságim lejárt. Annak, aki olyan figyelmetlen, -mint én - időben szólok, hogy a jogosítvány elején látható dátum nem az eü alkalmasság lejárata!!!! jó szelet Bandesz
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
PROSTOR Extra deszant katamarán
1.200.000 Ft
+36203237418
Prostor extra: 4fős vitorlás sporteszköz, Kota 30 motor rásegítéssel, új PVC úszótestekkel, felhajtható, leszerelhető futóművel, ami vízibiciklivé is alakítható. Barkácsolást és a vizet imádó új tulajdonost keresek az eredetileg szovjet deszantosok számára készült szétszedhető, hordozható, 75 kgos 6 méter hosszú, két méter széles, hétméteres árbócú katamaránomnak. Az eladásra kínált szett a következőket tartalmazza: 1. az eredeti szétszedhető fémtest árbóc, vitorla, kormány, swertek, horgony, boom, feszítő kötelek, trepni, hordzsákok, úszótestek, stb. 2. Rozsdamentes első szerelő rúd az első futómű kerék vagy a lábbal hajtható vízibicikli lapát felerősítéséhez. 3. Rozsdamentes hátsó szerelő rúd a két hátsó futómű, illetőleg a villanymotor és a lehetséges napelemes vezérlő rögzítéséhez. 4. Fából készült pad és rögzítő a padhoz illetve az orrvitorla felerősítéséhez. 5. Rozsdamentes felhajtható lépcső. 6. Tartalék alkatrészek. További részletek és videók: www.sipi46.hu/p
Teljes körűen, igányesen felújjított mahagóni kalóz vitoréás eladó!
2.100.000 Ft
+36703911964
Eladó egy teljes körűen, igényesen felújjított mahagóni kalóz vitorlás kishajó! A hajón a következő munkák elvégzésére került sor: - gerinc és orrtőke csere - 2db palánk csere a gerinc mellett - új svertszekrény - új fenékdeszkák - teak deck - mahagóni schaundeck - új, fa kormánylapát, - új baum - fürdőlétra A hajó teljes felszereltséggel, jó állapotú vitorlákkal, kötélzettel rendelkezik azonnal használható, vitorlázható! Az ár a sólyakocsit és a téli ponyvát is tartalmazza. Megtekinteni egyeztetett időpontban, Balatonlelén lehet.
21 lábas magyar halólevéllel rendelkező vitorlás eladó
1.150.000 Ft
+36705490306
Napi használatból, jó állapotú 21 lábas, német gyártmányú Wanderer IV-es típusú vitorlás magyar hajólevéllel és érvényes műszaki vizsgával eladó. Teljes kötélzettel, vitorlákkal, működő elektromos rendszerrel 12 V-os elektromos motorral, utánfutóval (nincsenek papírjai) eladó. Azonnal használható, nem igényel felújítást. Jelenleg is vízen van, kipróbálható. 85 cm a merülése. A belső kárpitok az idei szezonra lettek teljesen áthúzatva. Stabil, megbízható tőkesúlyos hajó, nagy szélben is biztonságosan kezelhető. Minimálisan alkuképes, csere nem érdekel.
Tanfolyam
Magyar Hajozasi Sport Club
+36203522691 info@mhsc.hu
2300 Ráckeve Dömsödi út 2.
Bérlés
BAYACHT CHARTER
+3636 bayachtcharter@gmail.com
Bérlés
T Flotta
+36305424208 info@tflotta.hu
8600 Siófok Korosi Csoma Sandor 7