Hirdetés feladása

A csónakos horgászat szépségei

Csónak Horgászcsónak hajomania.hu 2016. március 4
A csónakos horgászat szépségei

A legtöbben a partról horgászunk, pedig a csónakos horgászat teljesen más élményt nyújt, és nem utolsósorban az eredményességünk is nagyban nőhet a partról megközelíthetetlen helyek elérése miatt. A parton ücsörgést, vagy a partról pergetést szinte mindenki ismeri, de most szeretnénk kedvet csinálni a csónakos horgászatnak is.

A csónakos horgászatnak persze éppúgy megvannak a maga hátrányai, mint az előnyei, de egyáltalán nem véletlen, hogy a nagy öreg pecások úgy kezdik a napot, hogy kieveznek és lehorgonyoznak nyugodtan, nem pedig ész nélkül dobálnak. Igaz ez álló- és folyóvíz esetén egyaránt, és ahogy a partról, úgy a csónakból is mehetünk ragadozóra és békés halra egyaránt. A csónakos horgászatnak persze külön írott- és íratlan szabályai vannak, de mi most elsősorban a csónakos horgászat előnyeiről fogunk írni, a későbbiekben persze még részletezzük is a kérdést.

A legjellemzőbb különbség, hogy csónakba ülve végre elérhetjük azt a nádast, amit addig csak távolról dobáltunk, illetve végre testközelből feltérképezhetjük az addig csak sejtett törést, vagy bedőlt fát a víz közepén. A csónakból történő horgászat természetesen eszközigényben és technikában különbözik némileg a parti fenekezéstől, úszózástól, vagy pergetéstől, a szakadék azonban mégsem akkora, mint például a legyezésnél. Az alapokat könnyedén elsajátíthatja bárki, azt az egy-két plusz eszközt (csónakos bottartó, rövidebb nyelű szák) nem probléma beszerezni, a csónakot pedig nem muszáj rögtön megvenni, az első pár alkalommal bérelni is lehet.

A csónakos horgászat legnagyobb ellensége sajnos maga a szabályozás, legnagyobb bánatunkra ugyanis nem lehet minden vízen csónakból horgászni. Ez csak a vízkezelő belátásán, vagy jóindulatán múlik, az általános tapasztalatok alapján sajnos azt mondhatjuk el, hogy a legtöbb vízen inkább nem lehet csónakból horgászni, mint lehet. Vadvizeink ez alól kivételt jelentenek, ezért azt javasoljuk, hogy aki teheti, mindenképp próbálja ki a Balatonon a csónakos horgászatot, kevés szebb dolog van annál, mint amikor a nádas tövében ér minket a napfelkelte.

Csónak
Megkezdődtek az előkészületek a 2021-es budapesti vadászati világkiállításra – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 24. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításon, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ugyanott közölte: a tárca indítványozza a vadhús áfájának mérséklését 5 százalékra. A szervezők szerint a tavalyihoz hasonlóan sikeres kiállítást zárt a FeHoVa. Az elmúlt évi rekordlátogatottság és 17 ország 310 kiállítója – ez volt a 2017-es Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás. 22 állami erdészet mutatta be vadász- és kiránduló területeit. Ezek a számok is jelzik az esemény folyamatosan növekvő jelentőségét. A FeHoVa immár a kelet-közép-európai régió legjelentősebb ilyen tematikájú kiállítása. A kiállítók minden évben nagyobb és nagyobb területeket foglalnak el. A horgász-kiállítók, akik két évvel ezelőtt költöztek önálló pavilonba pillanatok alatt „belakták” a megnövelt teret. Számuk tavaly 30%-kal nőtt. Idén egy még nagyobb és modernebb pavilonban mutatták be kínálatukat. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke elmondta: szövetségük, amely egyben a legnagyobb taglétszámú magyar civil szervezet az új szabályozás hatására egyetlen év alatt 70 ezerrel, 400 ezerre növelte tagságát. Ugyancsak a bővülő kínálat és a látogatók számának növekedése indokolta, hogy idén először a Budapest Boat Show-t nem a FeHoVa-val egy időben, hanem egy másik időpontban (február 23–26. között) rendezik a Vásárközpontban. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke a megnyitón elmondta: az utóbbi években megújították a magyar vadgazdálkodás feltételrendszerét. Ennek során ésszerűbbé tették a fegyvertörvényt, új, európai színvonalú vadászati törvényt fogadott el az Országgyűlés. Jelezte: elkezdődtek a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás előkészületei. Emlékeztetett rá, hogy az esemény az első magyarországi vadászati világkiállítás fél évszázados jubileumával esik majd egybe. A kiállítást előreláthatólag három helyszínen bonyolítják majd le: a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, a hatvani vadászati múzeumban és a megújult Budapesti Állatkertben. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ugyancsak a megnyitón bejelentette: a tárca indítványozza a vadhús és halhús áfájának 5 százalékra mérséklését, annak érdekében, hogy az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói rétegekhez juthassanak el. A kiállítás számos szakmai programot kínált. A Vadgazdálkodás időszerű kérdései című konferencián Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke azt mondta: az új vadászati törvény hatályba lépése után megtörténtek a szükséges határmódosítások a vadászterületeken, emellett határoztak a vadászati jog gyakorlásának és hasznosításának feltételrendszeréről is. Mindez azért volt fontos, mert március 1-jén kezdődik az új 20 éves vadászati periódus, ami lehetővé teszi a hosszú távú vadgazdálkodás feltételeinek megteremtését. Az idei FeHoVa – a szokásos programok mellett – számos újdonságot kínált a látogatóknak. Nagy siker volt az Ferenc Józsefről mint vadászról szóló emlékkiállítás, a gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulójára rendezett kiállítás, amelyen a látogatók megtekinthették a híres vadász megmaradt trófeáit. Ugyancsak hatalmas érdeklődés kísérte a Jégvilág tárlatot, a magyar vadászok sarkvidéki trófeáiból összeállított diorámát, a rendellenes gímtrófeákat bemutató kiállítást és az Őz világa bemutatót. Rengetegen próbálták ki tudásukat a MAGNUM lőtéren. Ahogy már megszokhattuk, egy gombostűt sem lehetett elejteni a szarvasbőgő versenyen, a vadászkürt fesztiválon, és nagy sikerük volt a vadászkutyás és madaras bemutatóknak. A horgász színpadon, az óriás akváriumnál és a tavalyinál is nagyobb pergető medencénél számos ismert és sikeres horgász osztotta meg élményeit a látogatókkal, köztük, Walter Tamás egyéni Európa-bajnok és csapatvilágbajnok és Csillag László világbajnok. Sokan keresték fel az idén bemutatkozó casting pályát. A szervezők a gyerekekre is gondoltak: bemutatkozott a MOHOSZ Horgász Suli és a Tiszai Pecasuli, amely az Energofish Kft., a Sporthorgász Kft. és Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. összefogásával jött létre. A FeHoVa-n indították útjára a kiállításról elnevezett jubileumi horgászversenyt. Az egy éven át tartó különleges versenyre – melynek összedíjazása 2 millió forint – a kiállítás ideje alatt számos horgász regisztrált. (A különböző kategóriákban az a versenyző nyer, aki egy évben az adott kategórián belül a három leghosszabb halat fogja ki 2017. február 9. és 2018. január 1. között.) A kiállítás külföldi díszvendége Szlovákia volt, de a résztvevők között ott voltak a Kárpát-medence több más országának vadászati képviselői is. A tavalyi emlékezetes szakácsverseny (a Bocuse d'Or magyarországi döntője) után idén is fontos szerep jutott a FeHoVa-n a gasztronómiának. Az OMÉK szervezésében és Sági Szilárd közreműködésével napi 2 alkalommal tartottak főzőbemutatót, valamint több kerekasztal-beszélgetést, a gasztronómia vadászatot és horgászatot érintő kérdéseiről, az Agrármarketing Centrum (AMC) közösségi standján. A Magyar Íjász Szövetség a FeHoVa ideje alatt rendezte meg a HDH-IAA nemzetközi szövetség 3D és Történelmi Terem Európa Bajnokságát, valamint az IFAA Teremíjász Országos Bajnokságot. Folytatva a rekordokat: az idei versenyekre az eddigieknél jóval többen, összesen 1073-an neveztek! Bővebb információ: www.fehova.huvalamint sajto1@hungexpo.hu és fehova@hungexpo.hu
Horgászcsónak
Előző levelünkben megírtuk a FeHoVa újdonságait, ezúttal számba vesszük a hagyományos programokat, melyek nélkül már nem is szervezhető FeHoVa: • Pergető medence (G pavilon, G11 stand) • Fárasztó-szimulátor (G pavilon, G1E stand) • MOHOSZ Horgász suli gyerekeknek (G pavilon, G3B1 stand) • A MOHOSZ standon lehet éves horgászjegyet váltani, illetve állami horgászvizsgát tenni (G pavilon, G3B1 stand) • Híres magyar horgászok élménybeszámolói, szakmai előadásai, termékbemutatói • Látványos vadászkutyafajta- és munkabemutatók, valamint vakvezető kutyák bemutatója a közönség bevonásával (A pavilon, 102C stand) • Solymászbemutatók és röptetés (A pavilon, 113 stand) • VKE Diana Vadászhölgy Klub szervezésében Gyermekfoglalkoztató arcfestővel és látványos kézműves foglalkozásokkal (A pavilon, 211B stand) Egyidejű rendezvények: • Íjász versenyek és bemutatók (A és C pavilon) A FeHoVa ünnepélyes megnyitója 2017. február 9-én 10 órakor kerül megrendezésre az A pavilonban, a Vadász színpadon. A vadásztársaságok, horgászegyesületek, erdészetek részére idén is kedvezményes csoportos belépőket biztosítunk. A szükséges kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Találkozzunk február 9-12. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban! Bővebb információ, online katalógus és részletes programok: www.fehova.hu
Csónak
A horgász-kiállítók, akik két évvel ezelőtt költöztek önálló pavilonba pillanatok alatt „belakták” a megnövelt teret. Számuk tavaly 30%-kal nőtt. Idén egy még nagyobb és modernebb pavilonban mutathatják be portékáikat, kínálatukat. A horgászat ma talán a legdinamikusabban fejlődő időtöltés Magyarországon. Az egy évvel ezelőtt életbe léptetett változásoknak köszönhetően több mint 70 ezerrel, 400 ezerre nőtt a regisztrált horgászok száma. Egyebek mellett ez indokolja a FeHoVa-n is a horgász tematika folyamatos bővülését. A Horgász Színpadon, az Óriás Akváriumnál és a Pergető Medencénél is számos ismert és sikeres horgász osztja meg élményeit a látogatókkal, köztük, Walter Tamás egyéni Európa-bajnok és csapatvilágbajnok, Csillag László világbajnok, és bemutatkozik a finomszerelékes magyar világbajnok csapat is. A hagyományos horgász programok mellett az idei év kiemelkedő eseménye a jubileumi FeHoVa Horgászverseny indulása lesz. Az egy éven át tartó különleges verseny összedíjazása 2 millió forint. A különböző kategóriákban az a versenyző nyer, aki egy évben az adott kategórián belül a három leghosszabb halat fogja ki 2017. február 9. és 2018. január 1. között. A FeHoVa hivatalos mérőszalagját a kiállításon szerezhetik be a horgászok. A kifogott és a hivatalos FeHova mérőszalaggal lemért halak képeit a verseny Facebook oldalán található applikáció segítségével vagy közvetlenül feltölthetik a verseny weboldalára. A versenyt három kategóriában rendezik: ponty-amur, ragadozó halak és egyéb. Minden más tudnivaló a jubileumi FeHoVa Horgászversenyről a verseny weboldalán érhető el: http://fehova.hu/hu/horgaszverseny A látogatóknak idén is lehetőségük lesz éves horgászjegyet váltani, illetve állami horgász vizsgát tenni a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) standján. A szervezők a gyerekekre is gondoltak: a hagyományos MOHOSZ Horgász suli mellett idén is itt lesz a Tiszai Pecasuli, és a G pavilonban más horgász utánpótlásképző programok is lesznek, mint például az először bemutatkozó horgásztáborok. Jöjjön el barátaival, kollégáival, családtagjaival, és nézze végig kiállítóink ajánlatait! Kedvezményes napijegy-vásárlási lehetőség a kiállítás honlapján! A horgászegyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezményre jogosító kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Bővebb információ: www.fehova.hu
minőségi csónakok eladók
260.000 Ft
+36309457554
Magyar gyártótól minőségi csónakok eladók horgászatra vagy akár hobbi kirándulásra, túrázása is többféle kivitelben legyártjuk önnek. Érdeklődjön a lehetőségekről , illetve mondja el elképzelését telefonon vagy látogassa meg honlapunkat a www.csonak-kenu.hu-t. SYBILL Bt. Új csónakok közvetlenül a gyártótól már 260.000 Ft-tól.
K-Maxxi
2.400.000 Ft
+36309667560
Nagyobbra váltás miatt eladó 2éves K-Maxxi 4,6x1,7m katamarán csónak a hozzátartozó 2éves rendszámos utánfutóval. A csónak tartozéka: 60Ah új munkaakkumulátor horgonycsörlő, körfény külön főkapcsolóval bekötve. A hátsó traktushoz 6áramkörös vízálló kapcsolótábla, 3db szivargyújtó aljzat külön főkapcsolóval, tetszőlegesen szerelhető. A csónakhoz tartozó rendszámos utánfutó 2éves, vizsga 2026-ig.
Dupla testű csónak eladó. 6,2x1,5m, 6+1 fős.
1.050 Ft
+36309417422
Eladó agyon kímélt állapotban lévő, 620x150-es dupla testű, kiváló menettulajdonságokkal rendelkező, stabil, üvegpaplan/műgyanta csónakunk. Idén már nem lett vízre téve. Alga-gátlózást kapott még tavasszal (cuprolin), de már maradt szárazon. Nagyméretű tároló dobozzal és ahhoz gyártott tetővel rendelkezik. A vételárba a csónaktesten felül, a bimini árnyékoló tető is beleértendő. Sója kocsija nincs, de szállításban tudok segíteni, 30% foglalózást követően 150Ft/megtett-km díj ellenében országszerte. Máshol is hirdetem!
Kereskedő
Csernák Csaba
+421907141998 info@dieselboating.eu
Kereskedő
Maritime Hajósbolt
+36309330669 maritime@hu.inter.net
Kereskedő
kolibricsonakok
+36309785686 kolibricsonakok@gmail.com