Hirdetés feladása

Kékszalag 2017 - Új partner és fejlesztések a rekorder katamaránon

Vitorlázás hajomania.hu 2017. június 6
Kékszalag 2017 - Új partner és fejlesztések a rekorder katamaránon

Rendhagyó sajtódélelőtt keretében mutatta be június 2-án Balatonfüreden a Kékszalag rekorder Opel Fifty-Fifty csapata a hajón megvalósult újításokat és fejlesztéseket.

A Fifty-Fifty neve nem ismeretlen azok előtt, akik egy kicsit is követik a magyar vitorlássportot. A magyar fejlesztésű hajó megvalósítása Paulovits Dénes és Józsa Márton nevéhez kötődik – utóbbi vízreszállása óta kormányosa is az innovatív katamaránnak.

A Fifty-Fifty nevét méretéről kapta: 50 láb, azaz több mint 15 méter hosszú, ezzel a legnagyobb versenyhajó jelenleg a Balatonon. Az impozáns hosszhoz két 19 méter magas árboc és összesen akár 364 négyzetméter vitorlafelület is tartozik – ilyen paraméterekkel pedig hihetetlen sebességre képes a hajó, a szélsebesség közel háromszorosával is képes száguldani a vízen! Nem csoda, hogy mindkét Kékszalag győzelme során rekordot döntött: először a Nemere II 10 óra 40 perces rekordját 2012-ben, majd saját rekordját döntötte meg 2014-ben 7 óra 23 perc 15 másodperces idővel, beállítva ezzel a jelenlegi időrekordot.

A Fifty-Fifty lendülete azóta is töretlen: idén is az abszolút első hely a cél, ebben pedig egy új partner és számos innováció is segíti őket.

A 2017 évi 49. Kékszalag Erste World Nagydíjra a rekorder katamarán számos újítással készül, amit a magyar fejlesztésekre fogékony partner, az Opel tett lehetővé. A legszembetűnőbb változás kétségtelenül a hajótestek új színe: a dögös sárga garantáltan a Balaton szelfimágnese lesz idén, a virágzó repcemezőket idéző szín gyönyörűen mutat a kék ég alatt, a tó zöld vizén.

Azonban nem a külcsín változása az, ami az Opelt arra ösztönözte, hogy a Fifty-Fifty mellé álljon. A több éves együttműködés központjában a hazai innovációk és a rekorder katamarán megújítása áll. Ennek egyik legfontosabb eleme a hagyományos egyenes svertek C-svertre cserélése. A katamaránokon ugyanis tőkesúly helyett uszonyok, úgynevezett svertek vannak – mindkét hajótestben egy-egy -, amik a közhiedelemmel ellentétben nem a felborulás elkerülését, hanem az oldalra sodródás elkerülését szolgálják. A svertek segítségével a hajó képes tartani a megfelelő irányt. A C-alakú svertnek azonban van egy extra funkciója is: a görbe élen ébredő felhajtóerő egy kissé kiemeli a hajótestet a vízből, így csökkentve a víz ellenállást gyorsítja a hajót. A svertek vízbe merülésének mértékét felhúzórendszerrel lehet állítani – az optimális mérték mindig a széliránytól függ.

A Fifty-Fifty idén új nagyvitorlákkal és orrvitorlákkal is gazdagodott melyek szintén saját fejlesztés eredményeképp valósultak meg, és egy hazai vitorlavarró műhelyben készülnek. A hajó negyedik újítása pedig egy új kormány kifejlesztése volt.

Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa elmondta, az Opelben egy olyan partnerre találtak, akivel tovább léphettek a fejlődés útján. „Mindig újabb és újabb fejlesztéseken gondolkodunk, és igyekszünk a legtöbb újítást hazai közreműködéssel megvalósítani. Fejlesztéseinket, akár csak az Opel autóit, magyar szív hajtja. Az Opellel elindult hosszú távú együttműködés számunkra lehetővé tette, hogy az idei Kékszalagra készülve, kulcsfontosságú fejlesztéseket hajtsunk végre a katamaránon. A Fifty-Fifty építőjének műhelyében új sverteket és kormányt kapott a hajó, egy hazai vitorlavarró céggel közösen pedig vitorlákat fejlesztettünk. A Kékszalagig most egy intenzív felkészülési fázis veszi kezdetét, a csapat igyekszik minél többet vízen lenni és a versenyen kihozni majd a maximumot a megújult hajóból, hisz a cél nem kevesebb, mint újra a legjobbnak lenni, a dobogó tetején állni a Kékszalagon!” – foglalta össze a terveket a kormányos.

Az Opel hivatalosan egy hét múlva mutatja be a nagyközönségnek új zászlóshajóját, az új Insigniát, amely szintén innovatív és élvonalbeli technológiák sorát vonultatja fel, és amelynek több változatát is magyar szív, azaz szentgotthárdi motor hajtja. Az új csúcsmodell megjelenéséhez kapcsolódik az az együttműködés, amely Magyarország vezető autómárkája, az Opel és a Balaton Kékszalag győztes és rekorder vitorlás egysége a Fifty-Fifty között jött létre. A különleges kétárbocos katamarán vitorláiról az ismert Opel embléma és az új Insignia képe köszön vissza, a sárga hajtótesten pedig az Insignia felirat teszi teljesen egyértelművé, hogy ezentúl többes jelentésű lett az „Opel zászlóshajója” megfogalmazás.

További információ: Rápolthy Edit, Fifty-Fifty sajtókapcsolatok, rapolthy@gmail.com, +36-30/ 456-8839

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160 km) tókerülő versenye július 30-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
Figyelem ! A minap rutinellenőrzésen estem át a Balaton közepén. Az amúgy teljesen korrekt, udvarias rendőrök (kellő búntetetés fejében) tájékoztattak, hogy a eü. alkalmasságim lejárt. Annak, aki olyan figyelmetlen, -mint én - időben szólok, hogy a jogosítvány elején látható dátum nem az eü alkalmasság lejárata!!!! jó szelet Bandesz
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
Eladó CNOS 8.2
3.800.000 Ft
+36203327881
Eladó CNSO 8.2 vitorlás – Balatonfüred Irányár: 3 800.000 Ft Eladó egy 1985-ös évjáratú CNSO 8.2 típusú vitorlás hajó, Balatonfüreden. A hajó átlagos, korának megfelelő állapotban van, jól használható felszereltséggel. Balatonfüreden megtekinthető, parti tárolóval rendelkezik. Főbb műszaki adatok: Évjárat: 1985 Beépített Volvo Penta dízelmotor, 10 LE Hajóvizsga érvényessége: 2028. június Vitorlák: kb. 10 évesek Fockroller Felszereltség: Hűtő WC Bluetooth-os hifi külső és belső hangszórókkal Belső LED-világítás Konnektorok 2021-es felújítások és fejlesztések: Teljes külső festés Belső ágymatracok cseréje Belső LED-világítás kialakítása Konnektorok kiépítése A hajó Balatonfüreden megtekinthető, parti tárolóval rendelkezik. Érdeklődni privát üzenetben vagy telefonon lehet.
B-31-es hajoközössegi jog átadó Balatonkenesei kikötő bérlettel
100.000 Ft
+36209441492
B-31 es hajo hajóközössegi hányad átadó
BAVARIA 33 Cruiser
34.900.000 Ft
+36204153398
ÁRESÉS! MOST 36.9 M FT HELYETT 34.9 M FT ! BAVARIA 33 CRUISER ELADÓ! 2 KABINOS - TULAJDONOSI VÁLTOZAT - 1.50-ES MERÜLÉS - XXL-ES FÜRDŐPLATFORM -JÓ FELSZERELTSÉG! Minőség, komfort, biztonság és stílus jellemzi a legendás Bavaria hajógyár kiforrott 33-as cruiser modelljét. A Farr Yacht Design tervei alapján készült hajó kényelmes belső tereivel, letisztult, elegáns vonalvezetésével, remek felszereltségével és jó vitorlázó tulajdonságaival sok örömöt nyújt Tulajdonosának, kategóriájában az egyik legkedveltebb modell. Kis legénységgel, akár egykezesen is nagyon jól vitorlázható, jellemző rá a könnyű kezelhetőség. Akár első hajónak is optimális, de tapasztalt kapitányoknak is hosszú évekre kitűnő társ tud lenni a vízen, a dokkban pedig kényelmes úszó nyaralóként funkcionál. Műszaki adatok: Hajóhossz: 9.99 m Vízvonalhossz: 8.85 m Szélesség: 3.42 m Merülés:1.50 m Tömeg: 5200 kg Vitorlafelület: 51 m² 2015/6 -as évjárat, kimondottan jó állapot, Volvo Penta D1-20 dízel belmotor. Vitorlázat, rudazat: Seldén alu árbóc és bum, gázrugós alba, Elvström dakron RollGénua és klasszikus, Elvström dakron lazy jackes nagyvitorla. A hajóban 2 nagy méretű, kényelmes kajüt, praktikus szalon + L-alakú konyha, tágas vizesblokk található. Műszerezettsége kitűnő: Garmin szél-, sebesség- és mélységmérő, Garmin Autopilot, GarminVHF adó-vevő rádió, Garmin chartplotter. ÚJ VETUS orrsugár kormány, új elektromos WC, Elvström vitorlák, Lewmar csörlők, lehajtható XXL-es gyári fürdőplatform, Webasto állófűtés, rolók, szúnyoghálók és sok más kiforrott, praktikus megoldás teszi teljessé a hajózás és a nyaralás élményét! Érvényes magyar okmányokkal,10 főre vizsgáztatva. IGAZI GYÖNGYSZEM KERESI IGÉNYES, ÚJ TULAJDONOSÁT !
Kereskedő
Bavaria Hungary
info@bavaria.hu
Kereskedő
D
+3636G info@joszelet.com
Bérlés
Balázs József
+36706009045 info@sailingbalatonfuzfo.hu