Hirdetés feladása

A kajakok és kenuk története

Kajak-kenu hajomania.hu 2015. december 20
A kajakok és kenuk története - kép 1

Azt senki sem vitatja, hogy a kajak-kenu hazánk jelenleg talán legsikeresebb sportága. Nem telik el úgy egyetlen jelentõsebb világesemény sem, hogy a magyar versenyzõk ne talicskaszámra szállítanák haza az érmeket.

Nem mindig volt ez azonban így, évezredekig azt sem tudta a magyar ember, mi is az a kajak.

A kezdetek kezdetén

A kajak-kenu tulajdonképpen két sportág egybeolvadásaként jött létre. A kajakot Grönland, Észak-Amerika és Szibéria õslakosai, az eszkimók találták fel, hiszen stabilitása és vízhatlansága révén könnyedén evezhettek a jégtáblák közé, ahol levadászhatták zsákmányaikat, horgászhattak.

Egyébként a kajak szó az eszkimóknál emberi hajót jelent.

A kenu viszont Amerika õslakóinak, az indiánoknak a jármûve volt, mellyel a polinéz szigetek között utazhattak, sõt háborúba is ezzel indultak, halottaikat pedig egy kenun engedték ki utolsó útjukra a tengerre. Az Eufrátesz folyó közelében, a hajdani Mezopotámia helyén azonban egy 6000 éves kenu maradványait is megtalálták, tehát akár a legrégebbi sportág címéért is versenybe szállhatna.

A legkorábbi kenuk kivájt fatörzsekbõl készültek, míg a kajakok vázát bálnák csontjai és fadarabok alkották, erre állati bõröket húztak fel, melyet zsírral kentek be, hogy taszítsa a vizet. A kajakok és kenuk tehát kezdetben használati eszközök voltak, melyeket kizárólag az egyszerûség, használhatóság és a komfort szerint készítettek el felhasználóik.

A modern hajógyártás

Az 1800-as évek végén kezdõdött meg a sportág rekreációs célként való említése, versenysportként pedig az 1936-as olimpiától tekinthetõ.

Sokáig ugyanúgy fából készítették a hajókat, melyek már sokkal vékonyabbak és borulékonyabbak, viszont gyorsabbak voltak elõdjeiknél. A több lapból összepréselt és kifaragott hajók még a mai napig kiválóan tartják magukat és gyönyörû látványt nyújtanak.

Azonban egy ilyen kézzel készített hajó jelentõs összegbe került és egy-egy mesterember több hónapnyi munkáját emésztette fel. Szükség volt tehát olyan anyagokra, melyek lehetõvé teszik a tömeggyártást és még költséghatékonyak is.

A technológia fejlõdésével olyan anyagok kerültek be a sportágba is, mint az üvegszál és a karbon-kevlár. A legújabb versenyhajók már ilyen ötvözetekbõl készülnek, melyek hihetetlen könnyedségük ellenére nagyon szilárd és alaktartó anyagok.

Kajak-kenu
Noha már októbert írunk a naptár szerint, az időjárás szerint még néha-néha meleg lesz. Azonban, ha hajós élményekben gazdag, kora őszi vízi túrákra vágyunk, akkor éppen itt az idő, hogy szétnézzünk a szervezett kajakos illetve kenus programok között. Hiszen ilyenkor csodaszép a táj, a nagy hőségtől sem kell már tartanunk, és a természet is az egyik leggazdagabb arcát fordítja felénk. Folyókon vagy tavakon? Lehet akár egyszerre mindkettő: például a csodálatos szép, és látnivalók terén rendkívül gazdag Tisza-tó. Egyik túralátogató mesélte, hogy számára egyszerűen lenyűgöző élmény volt. Persze ehhez sokat tett hozzá egy jó stílusú, hiteles és szórakoztató túravezető is, aki bizony ilyen esetekben mintegy idegenvezetőként is meg kell, hogy állja a helyét. A tó és a körülötte lévő élővilág bemutatása és – persze mindezek saját, testközelből való megismerése – adja a legfőbb élményt, és mellette pedig már csak hab a tortán, hogy eközben hódolhatunk egyik kedvenc vízi sportunknak is, és az értékes szabadlevegőn lehetünk. Madarak szempontjából a lehető legjobb időszak következik… Bizony, ha szép madarakat szeretnénk megfigyelni, és esetleg lencsevégre kapni, akkor az őszi idény lesz erre a legmegfelelőbb, hiszen ebben az időszakban sokkal több, érdekesebb látnivalónk lehet a többi évszakhoz képest. Ilyenkor már a seregélyek és a fecskék is gyülekeznek, hogy a nádasokban elbújva némi tápanyagban gazdag csemegét vegyenek magukhoz a hosszú vándorút előtt. A seregélyeket is megfigyelhetjük már ilyenkor, ahogy a tőlük megszokott alakzatban szelik át az eget, hogy kukacokra és egyéb puhatestű állatkákra vadásszanak. Vadkacsákat, sőt már ludakat is szép számmal kaphatunk lencsevégre ilyentájt, ekkorra már egyre többen és többen lesznek, ahogyan a szárcsák is több ezres kolóniákban repülve gyülekeznek. Izgalmas, három részre osztható vízi világ A fokozottan védett területű Tisza tó izgalmas, látnivalókban dúsgazdag vízi világát három külön részre oszthatjuk – főleg védettség, illetve a növény – és állatvilág szempontjából. Északabbra a fokozottan védett részt, míg középen a bárki számára megtekinthető területet lelhetjük fel, egyre délebbre haladva, a nyílt víztükör irányába, ahol akár még a jet-ski használata is megengedett. Kenuval, illetve alacsonyabb teljesítményű motorcsónakkal szépen be tudjuk járni majd ezt a területet, melyet leginkább Tiszafüred vagy Poroszló irányából lesz érdemes megközelítenünk. A sűrű és dúsan növő növényzet pedig remek bújócskát ad majd nekünk, ahol csónakunkból kiváló alkalom nyílik majd a különböző, szebbnél szebb madarak és madárrajok megfigyelésére.
Kajak-kenu
A kajakozás és a kenuzás egyaránt remek szabadidős tevékenység, akkor is, ha csak hobbiszinten űzzük, érdemes belevágnunk. Fejleszti kitartásunkat, erőnlétünket és kiváló alkalom arra is, hogy a természetben, hazánk gyönyörű vizein töltsük szabadidőnket. Mielőtt vízi járgány vásárlására adnánk a fejünket, nézzük meg először is, mi is a különbség az egyes főbb típusok, vagyis a kajak és a kenu között? Rövid kis összefoglalónkból laikusuk is könnyedén megtalálhatják a főbb válaszokat, melyek alapján már könnyebb lesz dönteni. Anyag szempontjából hasonló a kínálat A hajók anyagát tekintve hasonló a kínálat mind a kajakok, mind pedig a kenuk esetében. Ma már nem csak fából készülnek a hajótestek, hanem egyre inkább előtérbe kerül a korszerű műanyag, de fém vagy üvegszálakkal készült hajókban is evezhetünk, melyek sokkal biztonságosabbak a modern technológiáiknak köszönhetően. Hajótestek és méretek A kajakok könnyebbek és keskenyebbek, könnyebben irányba tehetjük a hajót - a kenuk viszont nagyobb méretükből is adódóan kevésbé borulékonyak. Itt mélyebben és félig nyújtott lábbal ülünk a hajóban. A kenu ugyanis a kajakhoz képest tágasabb is, belső terében több a hely: itt padokon ülve evezünk. Míg a kajakban általában egyedül, vagy másodmagunkkal lapátolunk, addig egy kenuban többen evezünk egyszerre. Mi az, ami a leginkább eltér a két hajótípus között? Ez nem más, mint az evező és az evezés módja! A kenuhoz egytollú evezőt kapunk, csak egy oldalon kell egyszerre eveznünk. Az előttünk és a mögöttünk ülő a másik oldalon mártja vízbe a lapátját, így kiegyenlítődik az erő. A kajakhoz viszont kéttollú evező jár: a nyél mindkét végén lapát van, melyet felváltva merítünk a vízbe az egyik, majd a másik oldalon. Eltarthat egy darabig, mire ráérzünk a helyes technikára. Ez a fajta evezési gyakorlat minden izomcsoportot jótékonyan megdolgoztat vállunkban, hátunkban, karjainkban, sőt még hasizmainkat is erősíti. Magányos vízi fotós vagy inkább közösségi móka? Ezt is érdemes eldönteni, milyen kikapcsolódásra vágyunk a leginkább a vizeken? Ha inkább egyedül, csőre töltött fényképezőgéppel szeretjük élvezni a vizek kincseit, nem félünk az evezés kihívásaitól, és csöndesebb, gyorsabban suhanó vízi járgányt szeretnénk, akkor a kajak a mi hajónk. Ha vinnénk az egész családot, vagy túrázás közben is társasággal buliznánk, sőt, a kutyánkat sem szívesen hagyjuk otthon, kenut válasszunk.
Duna és környéke
A vízitúra-szezon még egy kicsit várat magára, de sosem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést, hogy legalább lélekben ráhangolódjunk a nyárra, és persze a szabadságolást sem árt minél hamarabb elintézni. Vízitúrázni csodálatos és bármilyen korosztály számára lehetséges, a magyar vizek környéke pedig szinte kivétel nélkül gyönyörű. Magyarországon leginkább a Dunára és a Tiszára szerveznek vízitúrákat, most ezekkel a folyókkal kezdjük el a nyári ráhangolódást, szerintünk a két nagy valamelyikén érdemes elkezdeni a vízitúrázást. Az öreg Duna hatalmas és ésszel már-már felfoghatatlan, hogy mekkora mennyiségű víz zúdul a medrében napról-napra, a folyami hajózás mellett az indián kenus vízitúrázók is jól megférnek a szinte végtelen vízen. A hajómánia vízitúra-specialistái egyöntetű véleménye, hogy a Duna a mérete mellett a szerteágazósága miatt is a honi vízitúrázók paradicsoma, mindenki megtalálja rajta a számításait. Az Öreg-Dunán a teljesítménytúrázók falhatják a folyamkilométereket, a mellékágak békés csöndjében pedig akár alfába is lemehetünk, egy csobbanó teknősön, vagy vadászó sólymon kívül nem lesz, aki megzavarjon. A Tisza békésebb és lassabb folyású, mint a „nagy testvér”, viszont a vad kemping hívei szívesebben kenuznak itt, mint a Dunán. A keleti romantika sok helyütt tetten érhető a potenciális táborhelyek között, de természetesen szépen kiépített sátrazó helyekkel is találkozik a vízitúrázó. A Tiszához amúgy is valami furcsán erős kötődésünk van, a Tisza-túra fogalom és főleg a 18-25 éves korosztály jár ide előszeretettel kipihenni az éves fáradalmakat, no meg persze a vizsgaidőszak megpróbáltatásait. Ettől persze még korántsem nevezhető zsúfoltnak a Tisza környéke, és attól sem kell tartania senkinek, hogy úgy néznek ki a Tisza-menti települések, mint a budapesti belváros egy szép nyári estén. Jól megfér egymás mellett mindenki, és a helyiek mellett mi lennénk a legboldogabbak, ha egyre többen adnák a fejüket nyáron kenuzásra, felejthetetlen élményeket gyűjthetnek be a Tisza-túrázók egy-egy vízitúra alkalmával.
Scholtz22
4.900.000 Ft
+36305850432
Túrázásra is használható, de elsősorban versenyzésre ajánlott és eddig csak arra használt: 2020-ban osztályában Kékszalag győztes, hatszoros magyar bajnok Scholtz 22 Racing (ex-Csupasz). 2020-as gyártású Pentex versenyvitorlák (grósz, fokk, reacher, vitorlaszám: HUN1, Quantum Sails) + előző vitorla szett. Rendszeresen karbantartott 4 lóerős Yamaha motor. Minden évben algagátlózva (Veneziani), 2026.08.24-ig érvényes hajólevél. Jelenleg saját trélerén parton tárolva, megtekinthető Tihanyban.
Trimarán lakóhajó
2.900.000 Ft
+36303075923
Aluminiumbol keszult trimaran lakohajo meretei 7 ×2,2 sulya 450 kg 20 le motorra tervezve dunára. Futó nélkül
Keszthely
29.900.000 Ft
+36302041460
Eladó egy nagyon szép, megkímélt állapotú 2009-es évjáratú Bacaria Cruiser 34 típusú vitorlás hajó. Két kabin, szalon, wc-fürdő a konyhában hideg-meleg víz, hűtő, mikró, sütő, gáztűzhely. Teljes műszerezettség, elektromos horgony csörlő 50 méter lánccal, plusz tartalék horgony, behajtható kormány és sok minden egyéb. A motorban és a hajtóműben friss olaj plisz egy garnitúra vitorlázat.
info@csonak-kenu.hu
freyjanos1969@gmail.com
thristinatsonkova@gmail.com