Hirdetés feladása

Kikötői illemszabályok II. – avagy, hogyan viselkedjünk a kikötőben?

Vitorlázás hajomania.hu 2016. augusztus 17
Kikötői illemszabályok II. – avagy, hogyan viselkedjünk a kikötőben?

Folytatjuk újabb mini-sorozatunkat, melyben arról írunk rövid összefoglalókat, hogy a hajós társadalomban milyen íratlan, ám mindenki által elfogadott etikai szabályokat érdemes követnünk. Az előző részben kezdtük el a kikötői illemtan fontosabb kérdéseit bemutatni, azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan tegyünk illendően, ha megérkeztünk a kikötőbe.

Lássuk most azt, hogy milyen szabályokat illik betartanunk, ha már lehorgonyoztunk hajónkkal:

Gondoljunk arra, hogy a víz remekül viszi a hangot – azaz ha bulit tervezünk a fedélzeten, vagy akár csak sokan vagyunk, lehetőség szerint távolabb és széliránnyal ellentétesen álljunk meg.

Soha ne tegyünk megjegyzést a hajóstársainkra, vagy hajójukra! Nagyon udvariatlan, és mint az előző pontban is említettük, a hang jól terjed a vízen…

Mindig tartsuk tisztán a hajónkat és rendben a környezetét! Tekerjük össze a köteleket, a közösen használt eszközöket tegyük vissza a helyére.

Figyeljünk kiemelten az elektromos vezetékekre: mindig a dokkon lévő áramforrásból húzzuk ki először a vezetéket. Ha nem így teszünk, még balesetet is okozhatunk, ha valaki megcsúszik egy áram alatt lévő kábelt fogva és a vízbe esik.

Győződjünk meg róla, hogy a hajónkon lekapcsoltunk minden világítást, rádiót, egyéb berendezést, hiszen kikötői szomszédjaink joggal dühöngenének, ha távollétünkben a hajónkról jövő fény vagy hang zavarná meg őket.

Hajóskapitányként, vagy vezetőként a mi felelősségünk, hogy legénységünk minden tagja betartsa a kikötő szabályzatát, erre is figyeljünk.

Ha valamilyen szerencsétlen baleset miatt esetleg kárt okoztunk, azonnal jelentsük a kikötőmesternek, és térítsük meg a kárt!

Tartsuk be a tűz-, és munkavédelmi szabályokat, és a környezetvédelemre is ügyeljünk!

Ismerjük meg az adott kikötő szabályzatát, és tartsuk be azt, illetve ellenőrizünk, hogy a hajós legénységünk minden tagja ennek megfelelően viselkedik-e.

Ha vendéget fogadunk hajónkon, aki nem jártas a vízi világban, magyarázzuk el neki az alapszabályokat, és figyeljünk fokozattan a biztonságára.

Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, és a környezetünkre is. Azt, hogy a biztonságra vonatkozó szabályokat betartsuk, biztosan senkinek sem kell külön elmondanunk, természetes minden hajós számára. Lényeges azonban az is, hogy hogyan viselkedünk. Jó, ha megfogadjuk az illendőség írta szabályokat is, hiszen nemcsak hajóstársaink, hanem saját magunk kikapcsolódását is kellemesebbé tesszük, ha kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymást.

Források:

http://www.vitorlazas.hu/vitorlas-illemtan_img-3.html

http://www.fertovp.hu/vizietikett.php

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160km) tókerülő versenye július 6-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
A TKSTAR gyártmányú TK905 GPS nyomkövető eszköz amellett, hogy igen kedvező áron szerezhető be, számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt érdemes megvizsgálni a vízi jármű-tulajdonosok szemszögéből is e kicsiny eszközben rejlő nagy lehetőségeket. Tenyérben elfér, könnyen elhelyezhető a vízi járműben, beszerelést egyáltalán nem igényel. Strapabíró, porálló, ezért beltéri és kültéri elhelyezésre egyaránt alkalmas, fémrészhez akár saját mágnesével is rögzíthető. A nyomkövetés adta előnyök kihasználására is számos lehetőség kínálkozik a hajózás terén. A TKSTAR TK905 beépített GPS-vevője 5 méteres pontossággal képes meghatározni a hordozó jármű aktuális helyzetét, amelyről akár 10 másodperces időközönként adatot tud küldeni a felhasználónak, legyen szó akár egy vitorlás verseny hajóinak a valós idejű helyzet-meghatározásáról, szabadidős hajózás útvonalrögzítéséről, vagy akár vízi szállítás nyomonkövetéséről. A nyomkövetőhöz egy magyar nyelvű szoftverlicenc is megrendelhető, mely biztosítja a készülék asztali számítógéppel vagy androidos mobileszközzel történő vezérlését és további hasznos funkciókat is. Pl. a nyomkövetővel ellátott hajó(k) aktuális helyzetét az okostelefonunkon megjelenő térképen kísérhetjük figyelemmel. A licenc nem keletkeztet hűségidőt, a felhasználó szabadon lemondhatja vagy szüneteltetheti , pl. ha csak a hajózási főszezonban szeretné használni a plusz funkciókat. Üzemidő tekintetében is élen jár a TKSTAR TK905, ugyanis 5000 mAh (3,7 V) kapacitású Li-ion akkuja akár 90 napig is képes újratöltés nélkül készenlétben tartani a kicsiny készüléket. Aki a magyar forgalmazótól rendeli meg és hozzá SIM kártyát is kér, beüzemelve és használatra készen kaphatja kézhez a nyomkövetőt, akár már másnap – ezáltal ajándéknak is ideális választás lehet.
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
FLY20 tőkesúlyos vitorlás kishajó
3.800.000 Ft
+36309667560
FLY20 típusú keveset használt vitorlás eladó. A hajó kitűnő állapotú. Vitorlázata: nagyvitorla, fock, jó, sérülés mentes állapotú. Kötélzete szükség szerint felújított. Bőszeles vitorla lehetőség kiépített. A hajó belső egyterű 4-6 fő részére alvásra alkalmas. Wc fülke és kis mosogató van, elektromos melegítő használható. Kikötőhely Agárd Yacht Klub zártkörű kikötő konyhával, vizesblokkal. A hajó egyeztetett időpontban ott megtekinthető. Még egy hétig parton van. Keress telefonon: 30 9667560
Katalina 27
6.000.000 Ft
+36706011101
Kitűnő állapotú angol vitorlás hajó 15 LE Lombardini beépíttetett motorral, Balatonszemes kikötő hellyel eladó.
Vitorlás Fuke 32 körkormányos
11.000.000 Ft
+36304598364
Jó állapot sok extra 190cm belmagasság 8fo télen is vízen tároló kocsival esetleg Kikoto opcio 2025 április fizetve
Kereskedő
Bavaria Hungary
info@bavaria.hu
Kereskedő
D
+3636G info@joszelet.com
Bérlés
Balázs József
+36706009045 info@sailingbalatonfuzfo.hu