Hirdetés feladása

Az idei év elsõ hajókiállításai (nemzetközi és hazai vonatkozásban)

Vitorlázás Motorcsónak Csónak Kiegészítő hajomania.hu 2016. január 21
Az idei év elsõ hajókiállításai (nemzetközi és hazai vonatkozásban) - kép 1

Budapest Boat Show – az ide Hungexpon is!

Két nagyobb rendezvény lesz most az idei év elsõ hónapjaiban, amirõl érdemes lesz pár szóban említést tennünk. Hazai vonatkozásban a Budapest Boat Show, mely már évek, sõt mondhatni: évtizedek óta fut nagy érdeklõdéssel és sikerrel – és Magyarország legnagyobb hajós rendezvényeként tartják számon a szakmabeliek. Az idén immár 25. jubileumát ünneplõ hajókiállítás a vízi sportok szezonnyitó ünnepsége, a vízi sportok szerelmeseinek komoly izgalmakat és számos újdonságot, érdekességet nyújt szakmailag. A kiállítás a korábbi évekhez hasonlóan – az idén is megrendezi az Újdonság pályázatát, mely a kiállításhoz szorosan kapcsolódik, és célja, hogy ezzel is támogassa a hazai hajózás piacát. Két fõ tematika szerint csoportosíthatók a pályázatok: az egyik maga a hajó – ez lehet vitorlás, motoros, vagy elektromos. A másik fõbb téma pedig az ehhez kapcsolódó hajózási felszerelések: a vitorlák, motorok, és az egyéb hajós kiegészítõk. Erre már az elmúlt év õszétrõl kedvezményesen pályázhattak az érdeklõdõk.

Maga az alaprendezvény is számos érdekességet hoz azonban magával, melynek a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G pavilonjában, 9500 négyzetméteren, több mint 80 hajóval, 50 kiállítóval ad otthont 2016-ban is. Az idei rendezvény témájának középpontjában a Volvo Ocean Race!

A másik év eleji nagyobb nemzetközi esemény pedig már itt van a nyakunkon, persze, akik érintettek azok már biztosan tudják. Ez nem, más mint a

Düsseldorfi Hajókiállítás, amely 2016. január 23-31 között kerül megrendezésre!

Amikor a folyók és a vizek még szürkék és zavarosan Németországban, ekkor kezdõdik meg a hajók és a csónakok elsõ komolyabb vízre szállása – és kezdõdik meg a világ legnagyobb vízi sportlehetõségeinek kereskedelme is. Érdemes velük kezdeni az új szezont, hiszen Düsseldorf szinte mindennel vár bennünket, ami csak a hajós élményekhez kapcsolható:

Tesztelhetjük a jelenlegi gépeket és a legújabb kiegészítõket, vásárolhatunk vitorlást, hajtót, motorcsónakot vagy más vízi jármûvet, és már most akár nyári élményeinket is lefoglalhatjuk, ha szeretünk búvárkodni, merülni, és vízre szállni.

Itt a világ legnagyobb piacterén – 1000 négyzetméteren - gyûlik össze a legtöbb vitorlás és motorcsónak a 2016 szezonra. Színvonalas szakmai elõadásokat is hallgathatunk itt, miközben a megismerkedhetünk a legújabb vízi trendekkel.

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160km) tókerülő versenye július 6-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
A TKSTAR gyártmányú TK905 GPS nyomkövető eszköz amellett, hogy igen kedvező áron szerezhető be, számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt érdemes megvizsgálni a vízi jármű-tulajdonosok szemszögéből is e kicsiny eszközben rejlő nagy lehetőségeket. Tenyérben elfér, könnyen elhelyezhető a vízi járműben, beszerelést egyáltalán nem igényel. Strapabíró, porálló, ezért beltéri és kültéri elhelyezésre egyaránt alkalmas, fémrészhez akár saját mágnesével is rögzíthető. A nyomkövetés adta előnyök kihasználására is számos lehetőség kínálkozik a hajózás terén. A TKSTAR TK905 beépített GPS-vevője 5 méteres pontossággal képes meghatározni a hordozó jármű aktuális helyzetét, amelyről akár 10 másodperces időközönként adatot tud küldeni a felhasználónak, legyen szó akár egy vitorlás verseny hajóinak a valós idejű helyzet-meghatározásáról, szabadidős hajózás útvonalrögzítéséről, vagy akár vízi szállítás nyomonkövetéséről. A nyomkövetőhöz egy magyar nyelvű szoftverlicenc is megrendelhető, mely biztosítja a készülék asztali számítógéppel vagy androidos mobileszközzel történő vezérlését és további hasznos funkciókat is. Pl. a nyomkövetővel ellátott hajó(k) aktuális helyzetét az okostelefonunkon megjelenő térképen kísérhetjük figyelemmel. A licenc nem keletkeztet hűségidőt, a felhasználó szabadon lemondhatja vagy szüneteltetheti , pl. ha csak a hajózási főszezonban szeretné használni a plusz funkciókat. Üzemidő tekintetében is élen jár a TKSTAR TK905, ugyanis 5000 mAh (3,7 V) kapacitású Li-ion akkuja akár 90 napig is képes újratöltés nélkül készenlétben tartani a kicsiny készüléket. Aki a magyar forgalmazótól rendeli meg és hozzá SIM kártyát is kér, beüzemelve és használatra készen kaphatja kézhez a nyomkövetőt, akár már másnap – ezáltal ajándéknak is ideális választás lehet.
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
FLY20 tőkesúlyos vitorlás kishajó
3.800.000 Ft
+36309667560
FLY20 típusú keveset használt vitorlás eladó. A hajó kitűnő állapotú. Vitorlázata: nagyvitorla, fock, jó, sérülés mentes állapotú. Kötélzete szükség szerint felújított. Bőszeles vitorla lehetőség kiépített. A hajó belső egyterű 4-6 fő részére alvásra alkalmas. Wc fülke és kis mosogató van, elektromos melegítő használható. Kikötőhely Agárd Yacht Klub zártkörű kikötő konyhával, vizesblokkal. A hajó egyeztetett időpontban ott megtekinthető. Még egy hétig parton van. Keress telefonon: 30 9667560
Fékes csónakszállító utánfutó
800.000 Ft
+36303397069
Eladó a képen látható csónakszállító utánfutó. Fékes, lengéscsillapítóval szerelt, full ledes világítású, 1000 kg-os csörlővel szerelt, új 14-es gumikkal. Az utánfutó 2019 májusi gyártású, kb. 2000 km-t futott, friss műszakival, új csapággyal és új szimeringgel kerül átadásra. Össztömege: 1200 kg, saját tömeg: 300 kg. Kb. 5.2 m hosszú és 2.2-2.3 m széles hajóhoz használható.
KMAXI 5,45  50LE INJEKTOROS EFI  HONDÁVAL.
3.500.000 Ft
+36309217179
K MAXI 5,45 50le injektoros Hondával eladó , hibátlan sérülés mentes állapotban,az ár nem alkuképes,felszereltsége, navigációs fények ,360 fokos körfény,osztott piros ,zöld az orr részen,elektromos orr horgony csörlő,távírányítós+manuális kézi,Bimini, fürdőlétra,24l gyári tank,2db szivargyujtó ,hajó kürt,2db kapcsoló tábla,trim ,fordulatszám mérő,gps-es sebesség mérő,volt mérő,digitális,fenék szivattyú,lehajtható ülés,3.as horgászbot tartó,zárható orrborítás,tréler papír nélküli, de minden világítással rendelkezik,okmányok , vizsga2026 05 06 ig érvényes szélessége 1,70, hosszúsága 5,45, fixpont magassága 0,6 , merülése 0,20 ,vízkiszoritása 0,68t ,36, 8 kw 50le. 6főre vizsgáztatva, patentos takaró ponyva , kötelező felszerelésekkel adom,2db alu kikötő bika,kikötő szemek ,elöl hátul,áramtalanító rendszer az akkuhoz,csak bele kell ülni és menni vele. CSAK TELEFONON KERESSENEK. 06309217179
Szerviz, javítás
Tomos Marina Kft
+36307015224 info@tomosmarina.hu
Kereskedő
Bavaria Hungary
info@bavaria.hu
Kereskedő
D
+3636G info@joszelet.com