Hirdetés feladása

A balatoni túrahajózási boom elé...

Balaton Vitorlázás Vitorlás hajó 25 lábig Vitorlás hajó 26 lábtól Vitorlás felszerelés hajomania.hu 2016. május 11
A balatoni túrahajózási boom elé...

A Balaton ezer arca egész évben más és más látnivalóval várja az arra járókat, de van egy olyan arca is, amit csak a Balatonról láthatunk. Úgy ahogy mondjuk, vízre kell szállni ahhoz, hogy egy egészen más szemszögből láthassuk a Balaton legszebb hegyeit, dombjait, partjait. Véleményünk szerint a balatoni vitorlástúrákban rejlő lehetőség még nincs eléggé kiaknázva, pedig az egyes partszakaszok földrajzi és történelmi ismerete tömegeknek nyújthatna felejthetetlen élményeket.

A balatoni vitorlázást többféleképpen lehet űzni, a versenyszerű hajózástól, a hétvégi, fürdős kihajózásokig szinte végtelen a paletta. Van azonban egy műfaj, ami talán nincs annyira előtérben, mégis hatalmas lehetőségek vannak benne. Ez pedig nem más, mint a túrahajózás, aminek óriási jövőt jósolunk a Balatonon. A folyamatosan fejlődő kikötői infrastruktúra és az újonnan épülő kikötők lehetővé teszik, hogy szép lassan szinte bárhol ki tudjunk kötni a Balaton körül, az egyre jobban felszerelt kikötők pedig lehetővé teszik, hogy a hajósok minden igényét kielégítve 1-2 éjszakára vendégül láthassák a túrázókat.

A Balaton annak ellenére, hogy Közép-Európa legnagyobb tava, nem tudja biztosítani a távolsági vitorlázás adriai szintű élményét. Erre a kiterjedése és a motoros hajózás tiltása egyaránt alkalmatlanná teszi, de a természetes és az épített látnivalók együttese több napra elegendő látnivalót nyújtanak a vitorlás kirándulóknak. A Tihanyi-félsziget megkerülése, a csodálatos Badacsony, Szigliget, Keszthely, Fonyód, Siófok… Szinte napestig lehetne sorolni azokat a desztinációkat, ahol nemcsak megállni, de már önmagában előtte-alatta elhaladni is óriási élményt jelent a legénységnek, amatőr, vagy haladó szinten egyaránt.

A sort, ha nem is a végtelenségig, de meglehetősen sokáig lehetne folytatni, és akkor még csak a vízről látható látványosságokról, nevezetességekről ejtettünk szót. A megfelelő helyeken kikötve a parton és a partról elérhető távolságban is csodálatos látnivalók, valamint különböző kulturális programok és kikapcsolódási lehetőségek várják a partot ért hajósokat.

Balaton
Európa legrégebbi és leghosszabb (160km) tókerülő versenye július 6-án 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Innen Balatonkenese a cél, majd Siófok érintésével irány Keszthely onnan pedig vissza Balatonfüredre.   A Magyar Vitorlás Szövetség vezetői remélik , hogy az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon idén is 500-600 hajó vesz majd részt. A táv légvonalban mérve 155 km. A szabályok szerint 48 óra alatt kell a vitorlázóknak teljesíteni a távot. A verseny célja a sport mellett, a balatoni vendéglátás és a vitorlás turizmus további fejlesztése és népszerűsítése. Egy kis töri. Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Nevét a leggyorsabb tengeri vitorlás árbócán viselt kék szalagról kapta, mely hagyományt később átvették a gőzösök is. Ezután az európai nagy tavi versenyek győztese is árbóc csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Az utóbbi években már több mint 500 vitorlás indult el a versenyen. A rendezők örömmel várják az érdeklődőket a füredi rajthoz, ahol szemet gyönyörködtető látvány fogadja őket reggel 9 órától. Felejthetetlen élmény nyújt ugyanis, amikor várhatóan mintegy 5-600 hajó vág neki a távnak.
Vitorlázás
A TKSTAR gyártmányú TK905 GPS nyomkövető eszköz amellett, hogy igen kedvező áron szerezhető be, számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt érdemes megvizsgálni a vízi jármű-tulajdonosok szemszögéből is e kicsiny eszközben rejlő nagy lehetőségeket. Tenyérben elfér, könnyen elhelyezhető a vízi járműben, beszerelést egyáltalán nem igényel. Strapabíró, porálló, ezért beltéri és kültéri elhelyezésre egyaránt alkalmas, fémrészhez akár saját mágnesével is rögzíthető. A nyomkövetés adta előnyök kihasználására is számos lehetőség kínálkozik a hajózás terén. A TKSTAR TK905 beépített GPS-vevője 5 méteres pontossággal képes meghatározni a hordozó jármű aktuális helyzetét, amelyről akár 10 másodperces időközönként adatot tud küldeni a felhasználónak, legyen szó akár egy vitorlás verseny hajóinak a valós idejű helyzet-meghatározásáról, szabadidős hajózás útvonalrögzítéséről, vagy akár vízi szállítás nyomonkövetéséről. A nyomkövetőhöz egy magyar nyelvű szoftverlicenc is megrendelhető, mely biztosítja a készülék asztali számítógéppel vagy androidos mobileszközzel történő vezérlését és további hasznos funkciókat is. Pl. a nyomkövetővel ellátott hajó(k) aktuális helyzetét az okostelefonunkon megjelenő térképen kísérhetjük figyelemmel. A licenc nem keletkeztet hűségidőt, a felhasználó szabadon lemondhatja vagy szüneteltetheti , pl. ha csak a hajózási főszezonban szeretné használni a plusz funkciókat. Üzemidő tekintetében is élen jár a TKSTAR TK905, ugyanis 5000 mAh (3,7 V) kapacitású Li-ion akkuja akár 90 napig is képes újratöltés nélkül készenlétben tartani a kicsiny készüléket. Aki a magyar forgalmazótól rendeli meg és hozzá SIM kártyát is kér, beüzemelve és használatra készen kaphatja kézhez a nyomkövetőt, akár már másnap – ezáltal ajándéknak is ideális választás lehet.
Balaton
Április elejétől újra indul a viharjelzés tavainkon, és egészen október végéig tart. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki. Viharjelző berendezések működnek a Balaton mellett Velencei, a Tisza, valamint a Fertő-tónál . A Balatont a viharjelzések szempontjából három medencére osztjuk: • a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. • a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és • a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, A viharjelzés fokozatai medencénként eltérő is lehet a Balatonon. A többi tó esetében csak egy vihar jelzés lehet érvényben. • I. fokú viharjelzés – percenként 45 fényfelvillanás, a várható maximális széllökések sebesség eléri 40-60 kilométer/óra sebességet . A parttól 500 méternél távolabb úszni, csónakkal, mási vizi eszközzel nem szabad menni. • II. fokú viharjelzés – percenként 90 fényfelvillanás, széllökések sebessége meghaladhatja a 60 kilométer/órát. Vízben tartózkodni tilos. A jelzéseket a várható szélerősödés előtt másfél órával adják ki. Újdonság ebben az évben: fényjelző berendezések a tó közepén A Balaton körül negyvenhat „fix” viharjelző működik, a Tisza tavon öt, a Fertő tavon egy, a Velencei-tavon három viharjelző mellett újdonságként egy mobil lámpaegység üzemel. A nagyobb biztonság érdekében a már üzemelő jelző berendezések mellett ebben az évben néhány új viharjelző került telepítésre: Balatonszepezden, Balatonedericsen, Keszthely-Fenékpusztán, Balatonszárszón és Tihanyban. A Balatonon napelemekkel működő mobil jeladók üzemelnek. Mindhárom medencében a víz közepén Siófok, Szigliget és Keszthely térségében lettek elhelyezve, jól láthatóan a vízből kiemelkedve. Ajánlatos, mindenkinek a saját érdekében figyelni a viharjelzéseket, és betartani a szabályokat
FLY20 tőkesúlyos vitorlás kishajó
3.800.000 Ft
+36309667560
FLY20 típusú keveset használt vitorlás eladó. A hajó kitűnő állapotú. Vitorlázata: nagyvitorla, fock, jó, sérülés mentes állapotú. Kötélzete szükség szerint felújított. Bőszeles vitorla lehetőség kiépített. A hajó belső egyterű 4-6 fő részére alvásra alkalmas. Wc fülke és kis mosogató van, elektromos melegítő használható. Kikötőhely Agárd Yacht Klub zártkörű kikötő konyhával, vizesblokkal. A hajó egyeztetett időpontban ott megtekinthető. Még egy hétig parton van. Keress telefonon: 30 9667560
Katalina 27
6.000.000 Ft
+36706011101
Kitűnő állapotú angol vitorlás hajó 15 LE Lombardini beépíttetett motorral, Balatonszemes kikötő hellyel eladó.
Vitorlás Fuke 32 körkormányos
11.000.000 Ft
+36304598364
Jó állapot sok extra 190cm belmagasság 8fo télen is vízen tároló kocsival esetleg Kikoto opcio 2025 április fizetve
Bérlés
BAYACHT CHARTER
+3636 bayachtcharter@gmail.com
Bérlés
T Flotta
+36305424208 info@tflotta.hu
8600 Siófok Korosi Csoma Sandor 7
Bérlés
BalatonPRO
+36309061407 info@balatonpro.hu
8600 Siófok Vitorlás u. 16.